S.MikoAgnes blogja

Összefutottak a gyerekek.
Valami nincs rendben...
Odasietek hozzájuk:
-Ennek a kismajomnak gyilkos az apja, megölte az anyját, börtönben van, oszt ez nem hiszi, nekem meg ne mondja, hogy hazudok, mert orron törülöm a kis hülyét- hadarja egyszuszra egy túlkoros alsós az iskolánk udvarán.
-De hazudsz...apuék elmentek messzire dolgozni- motyogja zokogva a kicsi.
-Persze, jól beszopatták veled, oszt azért hord mindenhova a vénasszony!
-Ő az én nagymamám!- kel védelmére a könnyes arcú fiúcska.
Megsimogatom:
-Gyere velem- kérem szelíden. Ti pedig menjetek játszani...
Beviszem az osztályba, megmosom maszatos arcát. Mellé ülök a padjában, nyugtatgatom.
-Hallgass te csak nagyikádra, ő nagyon szeret téged!
- Meg a papóm is, - csillan fel a szeme,- de mindig fekszik....beteg.- szomorodik el újra.
A szívem szakad meg.
A gyerekek kegyetlenek, de azok a szülők is lelketlenek, akik így beszélnek előttük.
Pedig , sajnos igaz, amit mondanak, ám ne így tudja meg!!!
A kisfiú apja részeges, nagyon féltékeny típus volt már legénykorában is, több lány szakított vele korábban emiatt.
De a szerelem!
Az anya tudván ezt, mégis hozzáment.
Ez a galád pedig, hiába megszületett a kisfia, elitta a keresetet, és ittasan rendszeresen kitört rajta a féltékenységi roham: ok nélkül.
Hisz a felesége egy nagyon szerény, szorgalmas, egyszerű asszonyka volt.
Ha csitította apósa, anyósa, ők is kaptak a verésből.
A gyerek még pici volt, amikor eljött a végzetes pillanat, és erősen ittas állapotában annyira elvakította a düh, hogy leszúrta a feleségét, aki azonnal meghalt.
Ő pedig börtönbe került. A nagyszülők gondoskodnak azóta egyetlen unokájukról féltő szeretettel.
És most itt ülünk.....

Sok-sok év telt el.
Mi hozta elő ezt a szívszorító emléket?
Szokás szerint kesztyű nélkül gyomlálgattam a kertemben.
Jó sáros lettem, de szeretem a földet, az illatát, erő árad belőle. Nagy szükségem van rá.

-Csókolom, tanító néni!- hangzik váratlanul az utca felől.
És Micike kutyám nem ugatja. Megérzi a jószándékú embert!
Alacsony, zömök férfi áll a kerítésnél. Rácsodálkozom...Ő mosolyog.
-Ugye, nem tetszik megismerni?
Én vagyok az az árván maradt kisfiú, akit a nagyszülei neveltek fel. De sokszor megvédett engem a suliban, mikor bántottak a kölykök! Soha nem felejtettem el, hogy milyen jó volt hozzám. Bevallom , még szerelmes is voltam magába.- Ezen jót kacagtunk!
Elmesélte, átutazóban van itt és meglátott, így megállt kis időre. Hívtam be, de nem jött.
Azt is elmondta még , hogy szép családja lett, helyes, egyszerű asszony a felesége, okos fia és lánya van.
Értük él , dolgozik.
-Nyújtsa ide a kezét, kedves tanító nénim!
Kezem sáros, csuklóm nyújtom.......
És ő....... kezet csókolt.

Erről szól a főoldalra sokkal korábban feltett A kézcsók című versem, mely bekerült a Poet Antológiába is.
Ezt a kis elbeszélést rapista, Radnai István kérésére próbálkoztam belőle megírni.

Mesék kedves kisvakondja
szép kertembe költözött.
Látva éji ténykedését
kék szemembe könny szökött.

Nem volt elég, hogy Micikém
kipisilget friss zöldet?
Sok tenyérnyi halott földből
a nyomában így több lett!

-Ejnye-bejnye, kedveskéim!
Mi marad majd tavaszra?-
Bár, haragszom.... megbocsájtok!
Kettőtöknek nagy haszna.
             ---
Kutyám adta örömeim
semmi más nem pótolja.
És a vakond? Pajorokat
pusztít bőven jó foga.