S.MikoAgnes blogja

Szökkennék könnyedén
úgy, mint egykor,
jaj, vissza nem térő
víg gyermekkor!

Virágos szép réten
zöldben járva,
lelassult már léptem
bizony mára...

Libbenő pillangók,
színek száza,
int felém fűtenger
minden szála.

Lágy szellő leng körül,
áldott fények,
mély csendben nyugalom,
új remények!

Élhess meg végtelent
szép Földanyám ! 
Éltess még hűs erdő
és zöld határ.

Élvezzem napjaim
új örömmel.
legvégső napom is
itt jöjjön el!

Természet szépsége
zárd majd szemem!
Hallgasd meg kérésem
jó Istenem!

Nézelődöm esőben...
már szétázott a hajam,
ám észre sem veszem, hisz'
annyi-annyi csoda van!

Hull, hull az égi áldás,
beissza mohón a föld,
olthatja végre szomját,
s engem boldogsággal tölt!

Piros, fehér, sárga tulipán
bezárva színes kelyhét,
levelét emeli égre kérve:
- E vízből sok-sok kell még!!!

Bokrok, fák vígan nyújtóznak:
zöldebbek percről percre,
májusi rózsa nyílóban:
-Hogyan is van már mersze?

Fellélegzik minden
fojtó portól megtisztultan,
könnyed szellő viszi a hírt:
-Emberek! Csodás tavasz van!

Keserves éj után megváltás a hajnal,
madárdal zeng kintről, s kelek halk sóhajjal....

Ám, mikor Nap fénye ragyogja be lelkem,
munkáim jókedvvel, tettre-készen kezdem!

Vigyázok szívemre, Páromra is nagyon,
gonosz akaratot tőlünk távol tartom.

Kell kicsiny zárt világ: békesség szigete!
Téged is éltethet! Szavaim hiszed-e?

Hajlítsd le homlokod, érintsd meg a földet,
ne legyen távolság közötte és közted!
Érezd meg erejét, kölcsönözz belőle,
lazíts rajt' kapával, legyen levegője!

Eső után tömör, menekül giliszta,
kimászik betonra, hát, irányítsd vissza!
A túl sűrű növényt ne hagyd elpusztulni,
ritkítsd és ültesd át, így fog megújulni!

Ha jönne szárazság, s megszomjazik kerted,
elő a locsoló! S virágait mented!
Gondozást megköszön virág, fű, gyümölcsfák,
szépséget és termést jó munkádért adják!

Értük dolgozgatva naponta karöltve,
sok örömmel tölthet természet közele!

Csupa kinccsel teli
a virágos kertem,
kapálgatás közben
most vajon mit leltem?

Egykor eltűnt kesztyűm
rég keresett párját,
Micikének műve:
Azt a kutyafáját!

Úgy tudtam csak csontot
kapar már be földbe,
tán' tartalékolna
ínséges időkre...

Rájöttem, á, dehogy,
akármit elrejthet,
így hív fel magára
örökös figyelmet!