S.MikoAgnes blogja

Látom bentről vörösfenyőm
lenge ágacskáit,
rajtuk kicsiny cinkecsapat
gondtalan hintázik.

Borostyánba belebújva
el-eltűnnek néha,
kedves látványuk vidító,
s hó is lesz nagy még ma?

Hangos csettegő szarkának
ím érkezik párja,
hosszú farkat billegetve
telepednek fámra.

Nem marad el a rigó sem,
állandó vendégem,
kertem bőven kínál magot:
vígan élhet télen!

Egyre jobban szállong a hó
Advent vasárnapján,
ünnepibe öltözötten
köszönt lelkem s a táj !

Nagyot estem sajna reggel,
térdem, csuklóm jéghez vertem,
elhasaltam... mint egy béka,

feküdtem ott...én mint béna,

ám végződött ......szerencsésen!

Törés nélkül, szinte épen
úsztam meg korai sétám:
-Jaj, a télen mi vár még rám!?

Immár hosszú életúton

ballagunk együtt kettecskén,

megértésben, szeretetben,

támogatóan te meg én.

Néha kis összezörrenés,
hangosabb szó is egy kevés...
ily sok évünkbe belefér,
mert élő még a szenvedély.

Köszönetem Teremtőnknek,
hogy téged rendelt társamul,
a sorsom is csak áldhatom:
én szép szál ősz szakállasom!

S ha leszáll a csendes este,
kezünk egymásét megkeresve
térünk békés nyugovóra:
éjünk Micink őrzi óva.

"Kerekecske gombocska" és "Csíp-csíp csóka",
távoli pici lány, arca csupa móka,
olyan gyermek ő is, mint nálunk sok többi,
érdeklődő szemű, termetre pöttömnyi.

Nem értem szavait, az enyémet ő se,
csupán csak megérzi, mit akarok tőle.
- Mutasd a tenyered! - s bizalommal nyújtja,
beszédem nem érti, mozdulatból tudja,
játék következik, jóleső, csiklandó,
gyermeknevettető, olyan, de olyan jó!
"Kerekecske gombocska..." s könnyű kezét nyújtja,
sose nehezítse ölő fegyver súlya...
Önfeledten játszik, béke a lelkében:
- Mért vannak háborúk? Minden gyermek vétlen!

Örökké bennem ég az a régi este,
szállodánk maga volt békének szigete.
- Azóta felnőttél. Vajon mi lett véled?
Bármit hozzon a sors: Gyermekeid védd meg!

Huszonkilenc évvel ezelőtti, megélt esemény alapján.

szétoszló felhő
kedvem növelő
napocska fénnyel
borít kedéllyel
s vidám kis kedves
sárga-mellényes
cinegecsapat
fáimon matat

mily édes látvány
november táján
apró madárkák
hoztak dalárdát
rosszkedv elűzőt
mosolyt feltűzőt
megfáradt arcra:

Természet adta!