S.MikoAgnes blogja

Nézd, ez itt ribizli!
Éppen most idilli
színre, érettségre,
csókra hívja ajkam
fanyar édessége.

S millió málna,

bárki megzabálna,

tarkálló bokrokról,

-ha közelebb laknál,-

ugrana a szádba!

Sőt, vár a cseresznye,
mézes nedvvel tele,
sajna, sok virágát
egy lehűlt hajnalon
korai fagy vette.

Kevés, de nagy szeme,
mintha csak intene,
magához csalogat
kacér mosolygással
édes tekintete!

Csillogó szép díszek,
maréknyit beviszek
s felezve Párommal,
csendes békességben
ízeket élvezek.

Kint, teraszon fekszem dolgos napom után,
érdemem pihenés, ellazultan, lustán.
Csillagos ég alatt varázslatos este,
minden gondom elszáll: messze, messze, messze.

Esti nyugalomban még levél sem rezzen,
langy meleg ölel át álmosító csendben.
Könnyű szellő felkap, boldogan lebegek,
szépséges természet eggyé válok veled.

Ébrenlét és álom határán létezem...
Létezem?-kérdezem. Vagy csupán képzelem?
Oly jó ez állapot! Ne múljon a varázs!
Bár te is itt lennél megélni e csodát!

Ingatag lett alattam a talaj,
szédít a világ felbolydult rendje,
érzem, egyre jobban zavar a zaj,
viszem szomorú szívem a csendbe.

Vágyom kék békére, nyugalomra,
kimegyek hát a zöld természetbe,
döngicsélő, szorgos méhek hangja,
lágy szellő csókja jó gyógyír erre.

Lelkem vihara lám, elcsendesül,
csak dús lombok halk meséje hallik,
törzsét ölelve érzem emberül
magam, s lábamhoz kis virág hajlik.

Illata körbefon védelmezőn,
mily békés boldogság erdőn, mezőn !

Ha már a gazdája nem gondol fodrászra,
fésüli kutyáját, legyen frizurkája!

Dolgozni alig bír, nem viszi a lába,
bedagad estére nagy-nagy fájdalmára.

Hiába fényes nyár, víg madárdal fákról,
meggyötört testével más dalra sem táncol.

Szíve szorul éjjel, aludni nem hagyja,
ahogy múlnak évek, egyre több lett baja

Ám, akad öröme! Szép Mici kutyája!
Ülve fésülgeti, legyen frizurkája.

Ej, felejtsd is gyorsan néhány panasz-sorom,
de olyan jól esett, ne vedd tőlem zokon!

Tehát, Te ne aggódj, hiába szól rólam,
jókedvemben írtam, édes nyugalomban.

S mantrázom: -Jól vagyok! Áradj fény lelkembe!
És gyógyír új napon sokak szeretete!

Ügy szeretnék sugározni
fényt, mint Nap az égen,
szórni derűs mosolyokat,
miképp tettem régen.

Úgy szeretnék erőt adni
annak , ki meggyengült,
ám magam is híján lettem
s vagyok, jaj, kimerült.

Úgy szeretnék szépet írni,
gyönyörködjön benne,
ki olvassa, gazdagodjon,
teljen vele lelke!

Úgy szeretnék vigasztalni
szívében szomorút,
ám fájdalmam földre terít,
szinte megnyomorít.

Írogattam fiókomnak,
hittem elviseli,
elég csupán, ha ő látja,
szemem könnyel teli.

Mégsem elég, mára érzem,
és ki bír erővel,
éltet remény, juttat csöppnyit,
ha van neki bőven.