S.MikoAgnes blogja

Hogy múlnak az évek! Szinte elröppennek!
Lassan itt ősz vége és már tél közelget.

Csak az éj, mely hosszú, rossz alvásom miatt,
most értem anyukám. ki hajnalon "riadt".

És riasztott minket álomból vert zajjal,
azt hittük ijedten, van valami nagy baj!

Á, mely vadul zörgött falon túl: mosógép,
hiába morogtam: -Jaj, anyu, aludnék!

Szegénynek nagyon fájt a visszeres lába,
inkább temetkezett hajnali munkákba.

A finom reggelit szívvel tolta elénk.
Sőt, mire felkeltünk, már kész volt az ebéd!

Ma már nekem fáj a testemen mindenem,
s én vagyok ki Párom hajnalban felverem...

Igazán ma értem, mily nehéz volt neked,
bocsáss meg, ha egykor nem éreztem veled!

A fiú csak lót, fut,
mindent rögtön akar,
nem áll meg, nem pihen,
ébren éri hajnal.

Ha szól érte anyja,
a sokat tapasztalt:
-Maradj nyugton nyanya,
üldögélj magadnak!

Ennyi a lenéző
válasza naponta,
önmagát még inkább
ostobán hajszolva.

-Életerőd elfogy,
idő előtt kiégsz,
vihet rohammentő
és nem érted miért.....

Hiába is inti,
ő csak rohan tovább,
éjt nappallá téve
folytatja robotát!

Alvást pótol nála

energiaital,

hiszi, végig bírja,

mert ő még fiatal.

S minap leállt szíve.
Bár ne lenne igaz!
Élt negyvennégy évet.
Szülő gyászol fiat.

Magyarnak születtem

Hű magyarnak születtem én, annak nevelt anyám,
s nevelt volna még inkább a korán meghalt apám!
Hiszem, hogy magyarnak lenni nagy és szent akarat,
fogjunk össze mind magyarok, s örökké az marad!
Költő Zrínyink rég megírta, a magyart te ne bántsd,
mindig lesz majd sok-sok magyar, ki védi e hazát!
Hulltak, hulltak legjobbjaink hosszú harcok alatt,
mégis mindig új századra újabb legjobb maradt!
Más nemzet már eltűnt volna, feledésbe menne,
de a magyar megmaradt és él világban neve!
Erős hitű akarat él és hűség magyarban,
s Isten az ő igazságát, hiszem, meghallgatja!
Ne akard hát feladni a magyar hagyományod,
elődöktől megörökölt hited, szép országod!
Sose akard elherdálni maradék hazánkat,
akiért a hű magyarok életet adnának!
S nem mondhatod arcpír nélkül: - Kik kívül rekedtek,
"kapott" fejlett országukban boldogok legyenek!
Ne akarjunk feloldódni nagy közös masszában,
minden népnek legkedvesebb saját kultúrája!
Ahány népe a Földünknek, mind megvívta harcát,
lett a föld a szülőföldje, mely házat, hazát ád!
Határokkal jelölte ki édes anyaföldjét,
s utódoknak szépítgette, hogy ők örököljék!
Derűlátás, értékvédés, szeretet-közösség,
határtalan együttérzés, közös felelősség!
Ebben rejlik a népeknek megtartó ereje,
nemcsak én mondom egyedül! - nagyon hiszek benne!
Bizakodó vagyok igen, hiszek magyar jövendőt,
és ha mennem kell a sírba: hagyok sok-sok követőt,
kik maradnak magyar honban, s magyar nyelven szólnak,
nem veszik át minden szavát a büszke angolnak!
Büszke nép a magyar is, szabadságot szerető!
Kérlek, tartsd meg nemzetünket mindörökké: Teremtő!

Vidéken szép őszidőben,
tovább nő a nyugalom,
kert termése bent, kamrában,
szabadidőm uralom.

Simogatón néz Nap fénye,
melengető lelkemnek,
sajna levél sokasága
borítja be kertemet.

Mért írjam, szép színes szőnyeg,
írták sokan versekben, ám
nem lélegzik alatta fű,
naponta kell seperjem.

Mégis jó ez, megmozgató,
kicsábító szabadba,
nincs tágasabb edzőterem,
szívből mondom, szavamra!

Szóval, falun őszidőben
kellemetes az élet,
sőt, ha hóval jön meg a tél!!!
Élvezem, hisz itt élek!

Diákok voltunk,
ám nem egy gimiben,
első közös utunk
emlékként őrizem.