Re-kreáció

Ásító Hold

 

Talán csak ösztönösen tette

velünk az a csillagfényes este,

hogy szó nélkül elrepült,

elszállt a Holdig egészen,

rábízta magát egy bölcs égitestre

s ott fönt megkérdezte tőle:

mi lenne, ha éppen ma este

valami kóbor, felelőtlen felhő

eltakarná, egészen eléje merészkedne

amikor te meg én… és bármi lehetne…

A Hold ezen elmosolyodott,

mélázott kicsit,  nagyot ásított,

majd  merészen engedélyezte…

 

/ márc. 4-én adott címre, fórumba írt vers átírt változata,  a megadott eredeti cím a „Merészség” volt :) /

 

 

 

B-ámulat

 

Új tavasz zsong, fény bolyong,

selyem fűszoknyába felöltözik,

váratlan ezernyi levél érkezik,

nevetgélnek, egyik se szorong.

 

Tudtam, hogy szép titok lehet még

a május, időben megszüli a csodát,

de nem tudom tükör-e, vagy fénykép,

bámulom, mint megfejtett hieroglifát.

 

(  megadott szavak: fénykép, tükör, tudtam, idő, csoda, szül, zsong, bolyong, hieroglifák, felöltözik)

 

A szerelem hieroglifái

 

Tudtam, hogy eljön majd a perc,

mikor nem akarom már megfejteni

a csodát, mit rég gúlába rakott az idő,

s úgy védi meg, ahogy illesztett kő

ódon piramisok ősi, nagy titkait.

 

Nem tudja semmi lerombolni,

de minek is kéne most már kutatni,

festett köveken a málló üzeneteket,

mik megőrzik magukban a csendet

s nem kopnak, mint papírok színei,

 

hisz torzító tükör a látható fénykép,

csak régi, zsongó pillanat-lenyomat ,

már nem szüli meg újra a múltat,

talán nem is volt valóságos kép,

csak illúzió, vagy álom-kábulat…

 

Mégsem dőlt össze, még most is

egymáshoz simulva állnak a falak,

miért kéne új ruhába felöltöztetni

emlékeinket, míg itt bolyonganak

szemünkben a szerelem hieroglifái?

 

I.

Eső kopog…

 

Eső kopog... beengedem,

azt mondja nagyon fázik.

Végigborzong a lelkemen,

egy zöld teát iszik velem,

megérinti a hőháztartásomat,

megköszöni a kedvességemet,

aztán úgy dönt,  inkább kint marad…

 

II.

Az eső olyan…

  

Valamit még szeretnék az esőről elmondani,

bár tudom unalmas, ha nincs benne új, ezért,

hogy „aranyat ér a májusi”, nem fogod tőlem hallani.

 

Az eső nekem csoda, olyan ’mindig más’,

ha égről eltűnik a kékség és elborul,

nyakamba hull, mint átok vagy áldás,

talán a tengerből egyenesen Isten küldi el, 

ami felhők hűvös csókjaként érkezik.

Én mégis éppen úgy szeretem,

ha lusta, nagy cseppekben lehull,

vagy permetező, lassú csöndbe múl’,

csak ritkán ömlik, netán szakad,

vagy zuhog vadul s áraszt el váratlanul.

Szeretem érezni, hallgatni az esőt, hangja

bennem marad, ahogy minden szavad…

 

… Szóval, csak azt akartam elmondani,

hogy az eső is éppen úgy elemi részem,

olyan bennem élő egészen,  mint a szerelem…

 

 

( mièrt, hidd, talán, május, csicsereg, mámor, bús, zöld, olvad, tanít )

 

Mesék éjszakája

 

Jáde-zöld aromafürdő,

bódító, bíbor illatgyertya,

táncoló, bohém kis fények,

pár szétszórt virágszirom,

mi szivem kezedbe simítja

s minden bús árnyék semmivé lesz.

Hidd el, most csak ennyi kell,

csak ölelj, ízeim érezd,

kóstolj, szeretni taníts,

ma úgy zárj magadba,

mint hűs esőt forró felhő,

s ahogy csicsergő madarat

rejt buja, tavaszi erdő.

Május csókját szádról lopom,

mámoros, gyönyörű éjszaka

érezni akarom, nem álmodom,

talán valóra válik egy őrült ígéret,

felkavar, mint mesés megérkezések

s szédülten olvadok karjaidba,

ma hinni akarok ezeregy mesének,

hogy miért,  most ne kérdezz,

minden választ bennem keress,

csak szeress, csak érezz...

 

 

 

 

 

 

( adott feladat: A A B B rímképlet; 10-11 szótagszám; megadott szavak: csók, rózsa, fázom, szerelem, testem,lelked,vállam,szád,hajad,melegség.)

 

 

 

Ahogy a rózsák

 

Hűvös a húsvéti kora reggel,

melegség nélküli. A lelkeddel,

a száddal nem ér össze a vállam,

nem jéghideg vízre, csókra vágytam.

 

Testemre rátetoválom a napot,

hajadban láttam rég, amint ragyog,

de most reszket bennem a szerelem

és fázom, ahogy a rózsák a kertben.