Maria_HS blogja

Lehetne egyszer csak saját a szó,
Olyan átélt, vagy elképzelt vallomás.
Lehetne dallam, tán szép zeneszó,
S lehetne egy őszinte önvallomás.

szavamra mondom, megrémít a szó,
vallomás tán, vagy elcsépelt gondolat.
Ilyen az aki a zavarosba,
keresi a létet vagyis halászó.

Elmúlik
gondoltam az év elején bölcsen,
hagytam, hogy elsodorjon a gondolat.
Kerestelek mindenhol, a zöldben
 bíz, ízleltem álmomban a csókodat.
 
Hagytam, hogy vigyél néha magaddal
hidd, örömmel voltam a pillanattal.
Olvastam a regét, és átéltem,
Az álomképet, és tested éreztem.
 
Aztán jött az ébredés pirkadat,
harmat helyet, jeges eső és vihar.
Érkezésed oly távoli, mégis,
Remélem nálad is egyfontos tézis.
 
Hiszen egyszer a szemedbe néztem,

Láttam az életem, hogy is feledném.

2021.09.03. (tova küldve)

"Úgy bujkálok a Szánalomtúl,
Találkozástúl és beszédtűl,"
Miért tagadnám, hogy azontúl,
A látványodtól testem szédül.
"De kell, hogy lenézzen a Mélybe."
Keresek embert e személybe?
"A szánalom gyilkos érzelem."
 a kelme szála még férctelen'.
 
Nehéz érvekkel magyarázni,
Magamon kéne kacarászni.
"Ki, mint egy ingét féltő senki,
Nem ér rá gyűlölni, szeretni".
"Dobom magam és gyávaságom"
Csalóka virág minden ágon.
 
Fegyverem, és a megvetésem,
Távolságot remél ígérem,
Utam s sorsom kikerül remény
velem, mert bujkálok előled
"Úgy bujkálok a Szánalomtúl,
Találkozástúl és beszédtűl,"

Idézet: Ady Endre
210806/főoldalra küldve/

Ambrus József

Istenadta kedvesség és gyáva-mód,
Krisztus születése hajtott igába,
jó híremmel együtt vigyáztam a valót,
bár rám-fütyült a szemérem átka,
de a kíváncsiság sokszor lepereg,
nyílt bűneimre mégis rámutatok,
dühöng a lelkem, mosolyom beteg,
ma sem érdemelsz friss balzsamot.
Nincs kárpótlás, sem templomi kenet,
a percben megkövült pillanat -
ez a varázs sejtelmes műremek,
mint fenevad, szívembe harap,

pedig a lelkem szentnek született,
a félelem erkölcsöt parancsol -
magasan keringve ritmus követett,
s a szégyen fazonja lehangol.
Gyáva módban előre hibáztam,
szándékos emberi segédlettel,
korszerű protokollnak szántam,
mert a magyarok istene vezérel.

Nézésem mögött hullámzik az arc,
látványba hajlik utolsó versszakom,
irányt váltott hajnalban a kudarc,
de sosem szűnik meg káprázatom.

• Titok
• Művészet