Maria_HS blogja

Eső s villámlás, dörög az ég,
Talán takarít a természet.
Leakarja mosni a cserjét,
Ami, most átöltözik éppen.
 
Eső s villámlás, dörög az ég,
Takarítom az emlékedet.
Feledem a nyárnak éjjelét,
S merülök a csalfa színekben.
 
Eső s villámlás, dörög az ég,
Utolsó rózsaszál a sárban.
Mellette egy összetépett kép,
Mosolya, még itt lakik nálam.
 
Eső s villámlás, dörög az ég,
Látod, zivatar csendesedik.
Szivárványnak színe, most az ék',
A parázs lassan kialuszik.

Szavamra elképedek, hogy az elmezavara mennyire találékony...

Történt, hogy alkotási kedvem megzavarta egy normálisnak nem mondható egyed...

Valami azt súgta neki, hogy ezt a verset nem kéne megírnom a POET. HU ..oldalán..

S tette, úgy, hogy feltörte az oldalamat, ellopta a Jogvédett verseimet.

.Miért ne tenné, teheti Ő a Balogh Ferenc...

Már régen túl vagyok a Nap felkeltén s a kávémat is kellő odaadással,

szinte ünnepi sokasággal megittam, tettem ezt azért, mert hívni ugyan nem hívtam senkit,

de mindig van aki vágyik a társaságomra.

Nos lehet, hogy kicsit önző vagyok, hogy nem igen örülök ennek a ténynek,

tudniillik én jól elvagyok magam-magamban.

Teszek veszek, elolvasok egy-két oldalt az éppen aktuális könyvemből, beszélgetek ha van kivel,

szóval beszélgetek azzal akit érdemesnek tartok a szó cserére.

Természetesen vettem a lapot s már követtem is a linket, sajnos hasztalan,

mert vannak az életnek olyan pillanatai amit kihagynák az életélből,

de valaki úgy gondolja, hogy márpedig ezt ugyan nem..

S talán az ami, nagyon elkeserít,hogy reményem sincs arra, hogy ez az egylet egyszer okosakat fog alkotni,

mert tagja napról- napra, "okosabbak" ..

Ékszer
Lehettem volna a tenyeredben egy gyöngyszem,
Talán fényesebb lett volna jövőd az életed.
Erre már nincs válasz, annak a gyöngynek fénye,
Tőled elgurult s valaki másnak ragyog napest.

Írta: MariaHS

UI:

Néha le kell írni a gondolatot, hogy az a másik
Tudja, hogy megértse, hogy ami lehetett volna
Az nem létezik, az nincs soha többé..

Elveszett írás
Nézem a szeretettel s gondosan megírt novelláimat.
S azon elmélkedem, hogy milyen érzés lehet más gondolatát ellopva várni a kiadó döntésére.

Teszem ezt azért, mert novelláim útra keltek, az engedélyem beleegyezésem nélkül.

hogy a kiadó mindent megtesz azért, hogy az ilyen íróknak titulált személyeket,

kellő tisztelettel elküldjék, így nem tehetek mást mint megfordítom a gondolatomat.

Vagyis azt mondom, hogy ez az íróka nagyon nem szimpatikus,

de érdemesnek tartotta az írásomat ellopni s végül is talán elolvasta,

ha elolvasta reménykedek, hogy ragadt rá valami.

hogy miért nem, nos azért nem mert pofátlan s nem értékeli a másik ember munkáját,

a másik ember emlékét, átélt vagy éppen átélni kívánt pillanatait.

Kiver a víz attól a gondolattól, hogy ezzel az emberrel beszélnem kell,s ha mégis ..

nos akkor csak annyit mondanák neki, hogy

"Nyasgem"

Talán ebben a mozdulatban benne lenne az összes érzés, mint:  megvetés, szánás s utálat..