Maria_HS blogja

Vers
Maria_HS•  2019. június 6. 19:54

Áprily Lajos: Kérés az öregséghez

Áprily Lajos: Kérés az öregséghez

 

Öregség, bölcs fegyelmezője vérnek,

taníts meg, hogy Csendemhez csendben érjek.

 

Ne ingerelj panaszra vagy haragra,

hangoskodóból halkíts hallgatagra.

 

Ne legyek csacska fecskéhez hasonló,

ritkán hallassam hangom, mint a holló.

 

A közlékenység kútját tömd be bennem,

karthauzi legyek a cella-csendben.

 

Csak bukdácsoló patakok csevegnek,

folyók a torkolatnál csendesednek.

 

Ments meg zuhatag-szájú emberektől,

könyvekbe plántált szó-rengetegektől.

 

Csak gyökeres szót adj. S közel a véghez

egy pátosztalan, kurta szó elég lesz,

 

a túlsó partot látó révülésben

a „Készen vagy?”-ra ezt felelni: – Készen.

Maria_HS•  2019. április 22. 19:01

Szépség

Szépség
Amit a szemeddel érzékelsz.
Látod a Nap lemenőben-
Újabb élmény, ha bimbó nyílik.
S egy mosoly amit értékelsz.
A kalász a búzamezők'
szélén, végig pipacs díszlik.
A frissitő záporesőben.

Maria_HS•  2019. április 5. 22:31

Azt hiszem

Azt hiszem
"Pajtás, én nem születtem arra,
hogy megmentsem azt az emberiséget,
amelyik, mikor nem sújtja tűzvész,
árvíz és döghalál, háborúkat rendez
és mesterségesen idézi elő a
tűzvészt, az árvízt és a döghalált."
Valahol északon vagy délen, ahol
a csillagok a lámpák s azt hiszem,
altatót csak a szél dúdolja, félek,
szakadnak a szálak tépve hullnak.
Honvágyam van már a végtelenségben,
"Pajtás, én nem születtem arra,
hogy megmentsem azt az emberiséget",

Idézet:
Kosztolányi Dezső idézet Esti Kornél című művéből.
Írta: MáriaHS.
2019.04.05.


Maria_HS•  2019. április 4. 18:51

Én mindig temetek

Kosztolányi Dezső

Én mindíg temetek

Temetem a tegnapomat,
s azt, ami most van, a fénykarikát, mi
táncol a tollamon, míg szivem szavára
eleven lehemmel lélekzem e verset.
Temetem a jót, a rosszat, örökké,
régi ruháimat, régi világomat,
fiam játékait, pólyáját, mit a moly
rág a padlás zugán, elhangzott szavakat,
élőket, holtakat,
vissza sose térő, még élő lázakat,
mindent, ami rohan, illan körülöttem.
Annyi bánatom van, amennyi örömem.
Annyi halottam van, ahány pillanatom.
Kertemben nyílnak, hervadnak a rózsák.
Én mindíg temetek.

19333

Maria_HS•  2019. február 21. 19:23

Vers a festményhez

Cigarettád füstje száll
Gondolatom nálad, s látlak magam előtt.
Igen, éppen rágyújtasz, most lobban, csendben
a láng s megvilágítja arcod, mielőtt
meggyújtanád, vársz körülnézel, titokban.
Tudom, szinte hallom, hogy fájón sóhajtasz.
S átadod magad a dohány illatának,
néha, a kalapod alól felpillantasz,
színdarabot játszol az emberfiának.
Észre sem veszed, hogy mennyire hanyatlasz.
Magadra maradtál, haloványak a falak.

"Sokszor tűnődtem: vajon meddig remél az ember?
Most már tudom: az utolsó pillanatig".
Írta: MáriaHS.
Örkény István: Idézet.
A FESTMÉNY: Váradi Klára


Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom