Mamamaci 40 blogja

Akitől a gyógyszert kaptam, ismerem kedves nevét, ám szívemnek jobban esik ez az emlékeztető-jelző. Évek óta tudtam már, hogy van gyógyszer ami segít, csak ki kell várni míg megkeresnek vele. Kivártam, nem csak enyém az érdem, legérzékenyebb valóm türelemmé nemesíti az időt. Ha akarom, ha nem képességemmé válik. Utolsó hívás még indulásunk előtt, meglátogatna minket a pihenésünkben, vasárnap délután. Megriaszt a távolság amit meg kell tennie értünk, de nem csodálkozom. Vasárnap délelőtt hívom, félúton vagyok, mondja, hová? Hát a 38 as busszal. Lakihegyre. Szóhoz nem jutok nevetnék de jó könnyek fojtogatják torkomat. Dehát, ez. Lakitelek,. Kecskemét mellett.,néma másodpercek és kitör belőlünk a nevetés, hú b.meg nem mondtad, de mondtam....tényleg! Akkor, hogy kapod meg a könyveket? Na ezeknek a pillanatoknak a gyémántragyogását nem veheti el semmi.

Sétáltunk, sétáltunk, domb nélkül is lecsücsültem, sőt ko nélkül kerültem padlóra, puff. Gyönyörű a látvány. Tisza-holtág, eső után minket is csalogat a napsugár. Hajók, békalencse-szőnyeg, erdőrengeteg, azt sem tudom merre nézzek. Varázslatból egy tábla ránt vissza: állatokat tilos bevinni a területre. Két dolog jut eszembe: vajon mi kárt tehetnek, a "kétlábúakat" is? Kicsit leülünk gyönyörködni, párom történetet mesél a tiszai hajózásról. Jó mesélő, hallgatnám tovább de még távoli a kirándulásunk végállomása. Visszafelé megnézem mit árulnak a kis faházban. Horgászfelszerelések és egy vödörben, na itt volt a ko, zászlók, rövid nyéllel magyar és uniós valami borzalmas anyagból. Talán a halak ébredtek magyarságtudatra vasárnap délután?

Szocreál stílus, pasztellszínek, lecsapom az időt itt úgyis csak a derű óráit számolom. Ideút könnyű volt, helyben csak kétszer tévedtünk el. Akadálymentesítés magyar módra, a feljáró olyan meredek, hogy kerekesszékesnek extrémsport a feljutás. De léleküde a külcsin, kényelmet ad a belbecs, és a szívünk már most tudja, hogy a genius loci tavasszal visszavár.

Én nyertem a seprűvel! Nem csoda voltak boszorkányelődök a családban, és egy kisebbfajta praktikus összecsukhatós jól elfér a bunda alatt is! Amikor még csak életünket álmodtuk ebbe a házba, már akkor tudtam, hogy a kamra-konyha lesz a jó választás, nem vagyok én távgyalogló, a helyiség meg éppen nappali méret. Az előző lakók szalámit tárolhattak felaggatva, mert két vég ott csúfoskodott egészen a múlt hét végéig. Heteken keresztül nyújtottam be hasztalan szóbeli kérvényemet. Létra kell, volt a válasz. Aztán hétvégén bősz konyhatakarítás közben jött a megvilágosodás. Nem pazarolunk tovább, a szavaim másra is kellenek, a tettek mezejére lépek. Szép lassan türelmesen a seprűnyéllel lenavigáltam a szalámivégeket. Éljen! Kereshetek más könyörögni valót.

Megrepedt a barátságtalan szúrós bunda, egy hajnalon vettem észre, hogy 
testmosolyt alkotott a természet,
és kicsit meglágyult ő tüskéssége.


Barna villanás fehér szélek között,
mint tüskés bűnből lett szelíd vallomás,
megérkezett az ősz gyermeke,
előrevetített derűs látomás.


Forog a természet kereke, 
minden évben ugyanaz az élet-ének,
búcsút intettünk a tüzes nyárnak,
őszben járunk már, csodáljuk színeit,
élvezzük ízeit, gyűlnek az emlékek,
hullanak a naptárlapok sorban,
lassan elébe megyünk a télnek.