Mamamaci 40 blogja

... ez a tavasz, a Húsvétot szívembe ültette vissza

amíg itt lehetek. Volt egy, pár évvel a napokkal megírt

Boldog nyúl előtt. 

Az ünnep lehetett volna az ünnepben, ha... és maradt

fájós búvópatak, alattomosan nyomorítva engem. 

A templom ajtó nem nyílt ki, s nem csukódott be

két ember mögött, pedig igenis ott lett volna a helyük. 

S utána, még én lettem sárba tiporva, hogy "én akartam

Itt adni az ebédet, de Ti gondoltátok másképp"

A vastag bőrt szerencsére nem örököltem, s én

biztosan ott leszek az unokám keresztelőjén. 

Viszont, az a könyáztatta ajtó végképp becsukódott. 

Fogynak a kilométerek, szemem

előtt eggyé válnak a terek, része

leszünk a 3Dnek, szótlanul, vagy

gyéren szólva, kell lelkünk nyugalma. 

Bal felé hosszú egyenes magasság, 

imádkozom, ne vigyen oda kórság. 

Jobb felé, a két torony, a hímzésen, 

és a paprikát kívül még jellegzetes nekem. 

Visszafelé, ránk már tavaszi paletta

vár, elmélázok, gömbbé vált a világ. 

Égre nézek, mesét keresek, magukkal

ragadnak az úszó felhőseregek. 

Aztán egyszer csak, a játéknak lassan

vége már, de hoztam magammal

egy nevető felhőkutyát!!! 

... igaz, akkor ott abban a pillanatban nem

tudtam, hogy sokkot kapják, vagy egyből szívinfarktust, 

de legalábbis a be szóló bölcset próbáljam

disztingváltan elküldeni valahová, de emlékezetem

szerint a tekintet elég volt. 

Igazi családi kivonulás, Békésbe. Bár derűsek voltunk, 

de a közlekedésnek akkor nem volt humora, az amúgy 

is hosszú vonatozás után lekéstük a két csatlakozást. 

Szegény lányunk már unta magát, s úgy döntött, meg

hempereg egy kicsit rózsaszín ünnepi díszében a

váróterem porában... az eset több mint 22 éve történt.

A néni hisztizett még egy sort, hogy nem tudok nevelni, 

Apósom kérdezte is, hogy ugye megemlékeztem

kedves mamáról, de legalábbis a hogylétéről, csak

már annyira fáradtak voltunk, hogy megúszta. 

Áldott húsvéti ünnepeket kívánok kicsi családom

nevében is! 

Baráti brumm mindenkinek!!! 

Kaliforniai paprika szépen piroslott

félnivaló nincs az árától, hiszen nem

kilókat vettem, csak egyetlenegyet.

Vasárnap délelőtt, tömeg, átverekszem

magam, s hogy odaérek, nem siker,

hanem méreg. Áll egy néni, talán unokával

de ketten takarják a paprikatengert. 

Mivel az unokán látszik, hogy nincs 

képben, nagymama kijelenti, veszünk, 

de nem a sárgát, hanem a pirosat. 

S "ez is puha, ez is puha" tőmondatok

kíséretében végigtapogatja majdnem

az összeset, egy fejest megkockáztatok, 

a legbelső sorból kimenekítek egyet. 

Visszatérve párom hoz, hangot adtam

a véleményemnek, amit nem ismételnék

meg. 

Párom mesélte, egyik anyuka egy 2-3 év körüli picivel érkezett.

"Most kérünk a bácsitól egy csirkemellet és hazavisszük." 

S jött a kérdés, minek hallatán bennem is felmerült rengeteg

régi emlék, úgy huszonévvel ezelőttről. 

"Ha a miénk lesz, a bácsi miért teszi zacskóba?" 

Nevettem, Isten áldja az anyukát, hogy hagyja a gyereket kibontakozni, és biztos kislány volt! 

A miénk is szerzett derűs illetve kevésbé derűs perceket

kora ifjúságában. 

Mostanában engem tanít, s bár a tananyag egyetlen mondat, 

de annál nehezebb: Nem szólsz bele az életükbe, s ha kérik, 

a véleménnyel is óvatosan. Tanácsot pedig nem adok!