Mamamaci 40 blogja

Nem veszem el a meteorológusok kenyerét, 

csak jelentem a járásomat. Egy évnyi idő, 

ennyit bírt lelkem feketében. Még van kis 

dolgom, mert tökéletes pályázati megoldásra

törekszem. Aztán hónap végén kiderül, 

hogyan sikerült a meglepetés, amiről

"álmodtam", Mókus torta 3D-ben. 

Utána, bár nem hittem volna, és vannak

kérdőjeleim még, de folytatódik 

Pimpi mókus története. 

Jó kívánság indul a szomszédból, helyi idő

szerint majdnem fél hatkor. 

Isten éltessen sokáig! 

... pedig még bő fél év van addig...

ilyen még nem fordult elő velem, 

hogy duplán látok távolra, a lámpák

színei kettőzve, a látóhatár szellemképes, 

mesélem az ifjúságnak este, mire

az a drága vejkóm megkérdezi, honnan

van ilyen ütős pálinkám. Illő alázattal

kérdeztem, hogy a leendő nászasszonyom

nem beteg-e???

Sajnos, váltani kellett a cukor gyógyszert, 

szúrni kell esténként, Mókuska "megnyugtatott",

lehet mellékhatás. Ez nem inzulin, három

hónap múlva újra vizsgálat. 

avagy, nincs új a Nap alatt, és mindig

van lejjebb. A rémmesét ott kell kezdenem, 

hogy amikor meglett az új kapunk, sokáig

nem volt rajta postaláda, viszont a kapufélfa

és a fal közt maradt egy rés, amin befért

a küldemény. 

Most már van szép postaládánk, barnásvörös, 

dizájnos a zöld műanyag ruhacsipesszel, 

ki ne vágódjon a teteje. 

Egy ideje újra járatjuk a Petőfi népét, legyünk

jól értesültek, és jó begyújtani is vele. 

Hajnalban motoros hozza, általában ideér

vele, mire Papamaci indul a dolgozóba. 

Ma nem volt általában...sőt szegény lap

ma eljárta helyettem a Pataji zuttyanóst. 

Hallottam valami csattanást déltájban, de

még nem gyanakodtam. 

Nézek ki, az ajtóban állva, a postaládában

semmi, és a csipesz is megszökött. 

Balsejtelmektől vezérelve indulok kifelé, 

közben kritikus köszöntőt költök a postás

édesanyjának ismeretlenül is.

Végre megtalálom kincseimet, újság, csipesz, 

sőt egy levél a földön. Csipesz vissza, 

indulás befelé. 

Nyitom a levelet, a Macimobil zöld kártyájának

fehér változata néz vissza rám. 

Akkor már a szódáskocsis szótárt alkalmaztam. 

Mert a macskák nem allergiásak sem postásra

sem küldeményre. De Nalánk már 

kicsit megszabta volna. 

Egy régi emlék ködlött fel bennem,

egy régi ház fotója láttán. Én ültem

a volánnál, és már akkor eldőlt a sorsom, 

írtam..., egy fordított "u" betűt, de hogy

a többiek miért imádkoztak, nem tudom. 

Szóval, elindultam én szépen, kérem

apósék háza elől egyenesen, és mint

bősz természetvédő, a virágoskert

rózsafájának karóját vittem ki, majd

egy svunggal a bal szomszéd diófájával

koccoltam volna... ha Papamaci 

ki nem rántja kezemből a kormányt.