Mamamaci 40 blogja

Gyerekeknek
Mamamaci40•  2016. március 23. 14:48

Pályázatra!

Fenyőcske meséje - a szekér, az öreg rönk búcsúja

Elmúlt a karácsony, szép lassan kitavaszodott. Elolvadt a hó, a vendégeskedő verebek is egyre hosszabb utakra merészkedtek. Aztán egy nap történt valami. Kora reggel egy szekér haladt át az erdőn, és éppen Fenyőcske előtt állt meg, két favágó szállt le róla.

- Mit fognak csinálni Anya? - suttogta ijedten a kis veréb.

- Nem tudom, de biztosan hamar kiderül, nem látszanak gonosznak.

A favágók ásókat szedtek le a szekérről és kiásták a régi rönköt Fenyőcske mellől. - Viszlát Fenyőcske - suttogta a rönk - eljött az időm. 

- Hová visznek Téged? - susogta a kis fenyő.

- Öreg társaimmal együtt a fatelepre ott kezdődik majd a második életünk, vagy tűzzé válunk, hogy még utoljára segítsünk az embereken.

- Ne légy szomorú - suhogták bölcsen Fenyőcske ágai.

- Egyáltalán nem vagyok - felelte a rönk, hiszen a szép szekér az én fámból készült régen. Látom vigyáznak rá a gondos emberek, még a lovak is le vannak takarva pokróccal, hogy ne fázzanak. 

- Én még sosem láttam lovakat - tűnödött a fácska.

- Én láttam, én láttam - csipogta a kis veréb.

- Nem gondolod, hogy nem szép dolog dicsekedni? - korholta a papája. Te madár vagy, tudsz repülni, sok mindent láttál már Fenyőcske pedig kicsi kora óta itt él.

- Tényleg, és mondd, nem rossz neki magányosan?

- Nem vagyok magányos, kis bohó! - nevetett a fácska. Mióta itt vagytok vidám az életem, de mi tudunk ám beszélgetni fenyőnyelven a többiekkel, és itt is sok minden történik ám. Egy erdő tele van titkokkal, vannak ám lakóink is.

- Lakók, kik? - kíváncsiskodott a kis veréb.

- Ejnye, de kíváncsi vagy barátocskám, látod a többiek egy szót sem szólnak.

- Mert ők biztos tudják - irigykedett Csipike.

- Elég legyen most már, indulnunk kell eleség után - méltatlankodtak a verébszülők. Megharagítod Fenyőcskét és nem lesz ilyen jó szállásunk.

- Szó sincs róla, örülök Nektek, sőt a szomszédaim irigykednek, de mindennek eljön az ideje.

  Szeretnék még kicsit pihenni, kinyújtóztatni az ágaimat, valóban, induljatok kérlek.

Lármás népség - mondta a rönk, lassan nekem is el kell köszönnöm.

- Nem mesélsz soha többet? - sóhajtott Fenyőcske.

- Sajnos nem, de ha szépen megkéred a szekeret elmondja születése történetét.

- De hát elmegy.

- De visszajön még...hallottam.

- Hát akkor viszlát, jó öreg rönk.

- Viszlát Fenyőcske - köszönt amaz és a szekér elindult.

Aznap már nem tértek vissza a favágók, a verebek is hiába várták a mesét. 

- Tudod mit - szólt verébmama - látom, búsulsz a barátod miatt, ma én mesélek Neked azokról az időkről, amikor még Csipike kicsi volt. 

- De jó - nem tudod elégszer mesélni - csipogta örömmel a madárka. 

- Mi is örülünk - örvendeztek a többiek.

Elhelyezkedtek kényelmesen és a mesék után nyugovóra tértek.

Másnap reggel ismét megállt a szekér, de most többen utaztak rajta, és valami furcsa dolog történt, a rönkök helyét előkészítették és kis fenyőket ültettek. Kora este lett mire végeztek, így Fenyőcske megkérhette a szekeret, meséljen neki.

- Szívesen - mondta - úgyis unatkozom. Én akkor születtem, amikor a favágók édesapja még fiatalember volt. Az ő édesapjával járták az erdőt, alkalmas fát kerestek szekérnek. Hosszasan sétáltak, majd egyszer itt álltak meg.

- Apám, nem sajnálod kivágni?

- Sajnálom, de abból nem tudunk megélni, és nagy szükségünk van egy új szekérre, Te is tudod. Holnap idejövünk a régivel, hozunk segítséget, és óvatosan kivágjuk, aztán, majd ha elöregszik a rönk, kivesszük és a helyére ültetünk kicsi fenyőt. 

- De ugye, nemcsak egy fa helyére, ígérd meg Apa!

- Persze, hogy nem, olyan szép ez az erdő.

- Nézd, itt is van egy elhagyott rönk! - kiáltott a fiú

- Holnap kivesszük és ültetünk a helyére.

- Akkor ez lennék én - örvendezett Fenyőcske.

- Bizony - mosolygott a szekér.

Aztán másnap valóban többen jöttek, óvatosan kivágták a fenyőt. Lemetszették ágait, feldarabolták és elszállították. Harmadnap még visszajöttek, kiszedték a rönköt és elültettek Téged.

Aztán egy hétig csak az alkatrészeimen dolgoztak. Mások jöttek, összeállítottak.

- S mi lett a régi szekérrel? - kíváncsiskodott Fenyőcske.

- Eladták és vettek az árából két csikót.

- Hol vannak? - kíváncsiskodott a fácska, mert időközben nagyon megkedvelte a számára idegen állatokat.

- Itt állnak előtted! - nevetett a szekér. Évek óta dolgozunk együtt.

Erre a szóra a lovak nyeríteni kezdtek.

- Ők megértik a beszédedet?

- Persze én is az övékét!

- Mit mondtak?

- Hogy szívesen hallgatták a mesét, de indulnának haza.

S valóban, hamarosan visszatértek a favágók, a szekért elköszönt, Fenyőcske pedig szépen rendre elmesélte Csipikének és a többieknek, amit hallott.






Mamamaci40•  2014. április 16. 18:30

A kis fenyő

Hol volt, hol nem volt, valahol a képzeletemben, volt egy gyönyörű szép fenyőerdő. Híre járt ország-világban, soha senki nem nyúlt hozzá, nem bántották rontó kezek, a fenyők boldogan élték életüket. Ám, volt egy picike, valahol az erdő szélén...hogy-hogy nem ő nem fejlődött úgy mint a többi, s bár nem bántották, de szegényke mégis sokat kesergett sanyarú sorsán. Nap apja, Szél anyja nem sokat foglalkozott vele, jutott ami jutott, nem tulajdonítottak nagy jelentőséget neki. Eső a barátja volt, így valahogy csak sikerült neki is növekedni. Történt egyszer, hogy egy holdas szép éjszakán az egyik csillagocska meghallotta a sóhajtozását, s megindultan fordult a Holdhoz segítségért, szánják meg a kicsit, valamit találjanak ki, lehessen neki is jobb élete. Másnap a Hold felkereste a Napot és a Szelet, kérdőre vonta őket, miért bánnak olyan mostohán a fenyőcskével, de igazi választ egyik sem tudott adni.
Jól van - mondta a Hold, látom nincs hozzá szeretet a szívetekben. Jól jegyezzétek meg, mostantól én is figyelem őt, s ha még sokáig hallom a jajszavát, nem állok jót magamért, s én keserítem meg a Ti életeteket.
Megijedtek, s attól kezdve jutott neki napfényecske is, szellőcske is.
Aztán darab idő múlva, csak bejutott az EMBER az erdőbe, de nem rontó szándékkal csak ritkítani, s telepíteni akart. Az EMBER, aki egy jólelkű nyílt szívű erdész volt, szívesen kirándult ott, egyszer észrevette a kicsi fát. Csodálkozott, hogyan lehet hogy a többi olyan szépséges, ő pedig pici maradt. De nem töprengett rajta sokáig, elvégezte a feladatát, s mielőtt elhagyta volna az erdőt, támadt egy ötlete...óvatosan kiemelte a fácskát, hazavitte a kertjébe, s évek óta gondozza azóta is.
A Nap és a Szél, miután egy ideig kereste őt, meg is feledkeztek róla. Aztán egyszer meglátták a kertben, nagyon megtetszett nekik, nem is gondolták, bizony- bizony ők a felelősek azért hogy a kis fa ugyan boldog, de még sokáig hallani a zokogását éjszakáról-éjszakára.

17 hozzászólás

Mamamaci40•  2014. március 20. 13:16

Tavasztündér varázsol

Tavasztündér ébresztette a Napot.
- Itt az idő barátom, dologra csak
szaporán-szaporán, mosolyogj
a földre, ébredjenek a virágok, súgj
a felhőknek, itt az idő ne álmodjanak
téli álmot, locsoljanak szorgalmasan
pontos az órám, mindenkinek dolga van.

Elkészült a feladat, Tavasztündér elégedett.
- Jól van Nap, nem csalódtam benned,
megtetted amit csak meg kellett tenned.
- S Te mit teszel kedves tündér? - mosolyogva
kíváncsiskodott a Nap.
- Megtudod idejében ne félj, de nem hamarabb.
Inkább menj és ébreszd fel a dalnokaidat.

Közben a tündér sem tétlenkedett, kedvenc erdejében
megkereste a varázstölgyet, ébresztgette kedvesen,
tudta hogy a belsejében új köpönyeg és varázspálca terem.

Varázspálcával megsuhintotta a kerteket,
díszes színekbe öltöztette a fákat,
várta barátját a Napot, s kedvtelve nézte a csodákat.

- Milyen szép is ez! - kiáltott a Nap, ám most
Te várj kicsit tündér, és én teszem a dolgomat,
- Mi az ha szabad tudnom? - s várt feleletet,
- Nem szabad! - mondta a Nap és nevetett.

Bekukucskált a bezárt ablakokon,
s várta a hatást, mint mindig,
mert tudta, ha kinyílik az ablak,
az emberi lélek és szív is kinyílik.

- Igaz ami igaz, Mester vagy nem vitás! - bókolt
a tündér, majd búcsúzott - találkozunk még,
ha lejár az idő, Te tudod a dolgod,
ám én elfáradtam, s kell a kis pihenő.