Mamamaci 40 blogja

Kifejező címet akartam, de másképpen szól a tartalom. Pék volt a nagybátyjám, és pici koromtól belém nevelték a kenyér szeretetét, úgy is mint élet-étel, de úgyis mint a nehéz munka megbecsülése. Azt az iskolában tanultam, hogyan lesz a zöld növénykéből a mindennapi kenyerünk. Otthon aztán továbbképeztek, a kenyérszegéstől egészen addig, hogy az utolsó sarkocska is jó lesz prézlinek.Sok-sok év elmúlt, a nagybátyjám lelke elszállt mint a sóhaj, földi útját sajnos csalódások és üres üvegek jellemezték. Nagyon jó volt vele a kapcsolatom, bár felnőttként tán én veszekedtem vele a legtöbbet, sajnos hasztalanul.

Beköltözött a szobába, a párkányra az ablak elé. Jóllétet üzen levélben, én pedig utat adok a futásra, szépen lilul nekem.

Induláskor napfény búcsúzott tőlünk. Engedtem hogy lelkem delfinje bukfencezzen a látványban. Töltés mellett ősz-divatos sárga csík, a palaszürke ég alapot ad a csillogásnak. A színeiért imádom az őszt. Akkor még nem tudtam hogy négy óra hosszára léleknyár lesz ajándékom. Tizenkét boldog ember, valahogy mind. Naszvadi. Az udvarias kiszolgálás az alap, erre toronyként épül a kezdeti szimpátia és a kötetlen beszélgetés. Érzés aminek se neve se címkéje, de keretbe foglalja a további már közös időt, és mosolyok közt halkan születik az emlék. Nesztelenül nagy ajtó nyílik.

Nagymamától lányomnak huszadikra aranylánc, és "bármikor jöhetsz"!Nagypapától, ugatós, rózsaszín plüsskutya, némi pénz foghúzva...

Levegőt én is veszek el a nagy közösből, sokan vannak akik sajnálják tőlem még, tiszteletteli sajnálatom övék. Próbálok két lábon állni a földön, van egy tanítóm és egy állandó ítészem, hogy ez sikerüljön. Örökké tűzben égek valamiért/valakiért. A gyertyalángtól a görögtűzig igen széles a skála. Halak jegyűként úszok árral vagy árral szemben, s hagytak sokszor vízben, de mindig van egy mentőcsónakos. S az utolsó a fény, ami nekem a szeretetet jelenti. Veszem-adom láthatatlan hatalom, kísérő utamon.