Mamamaci 40 blogja

Hivatali tisztviselő ő, mi több évek óta jó barát, itt még csak "bérben" voltunk, őt akkor sorsa nem kímélte, élte meg élte legfájdalmasabb torát, s akkor egy
aprócska gesztusom, nem érdekelt akkor sem a párom értetlenkedő "minek"je,
gondoltam, a legnagyobb gyászban apró porszem a heti-havi kukabeosztás,
pazaroltam életemből tán félórát, és születtem mellém egy életre szóló barát.


Azóta telt az idő, de a szokás nem múlik, ha arra van dolgom, csak egy "szia"
s egy pillantás, ám ha szabad neki s nekem, néhány percben is súlyos a lélekvilág.
Pénteken is belestem, és magamat hallottam, de lehetőség nem volt elmondani,
összeget vezetett vonalas füzetbe, miközben méltatlankodva közölte, miért is
vonalas, nekem inkább csíkos - nézett rá az illetőre - csíkos, és nevettünk.


Valamiért a vonalak nekem is inkább csíkok, és most kinyitom megint a ládikát.
Mint a hintáslegény ruhája - dohogott a dédi, az egyszínű pólós csíkos nadrágú
pizsamámra, aztán nyolcadikban, az egyetlen a' la mode, a tengerészpóló, 
number one a listámon a csíkos azóta is.


A csíkos anyám "bűne" volt, a kockás, nagynénémé, pár év, dédi dohog,
mikor érkezik egy Miki egér - dolog, s helyet kap ágyam felett, póló ugyanolyan
piros, és kockás a nadrágja, a tengerész pólóhoz később társul néhány kockás
blúz és ing, a kritizáló közben búcsút int.


Peregnek az évek, lakásba színeket tervezek, kockás sötétítő, ám ér a döbbenet,
anyám szeme kerekebb nem lehet, amikor a virágos terítőből, sötétítőt ihletek,
neked nem lehet semmit venni - mire apám, ne bántsd, jó, az ablaknál vagy 
5 fokot nyertetek. Lelkemre madzagolva fogadalmam, kockás függöny a konyhán,
fűszernövények a párkányon.


Vissza a jelenbe, biztos a megyünk, a dátumot bár közeli, de fedi a homály,
tervezgetünk együtt, s külön, és az emlékek közé furakodik még egy kép,
keresztanyám esküvője, az egyik fotóhoz kéri az akkor 5 éves kék-fehér kockás
ruhás Emőkét. 


Gondolkodom minden helyiségen, most aztán szabad a vásár, hiszen festeni
s berendezni kell, mint a falánk ember, ez is az is, ezt is azt is, de hát győz a
józan ész, a kevesebb mindig több, és nem mindegy milyen "színekben" éli
az ember az életét. Főként, és hangsúlyos a konyha, barátságos legyen, ez 
magamnak az egyetlen feltételem. 


Közben kerekítem, színezgetem a darabokat, legyen egy újabb kaleidoszkóp-
történetem, a nagy egészben egy darabka divatstílus-történelem.

A tavasz megújít minket. Nyáron töltekezhetünk,
őszünké a bölcselet, de
szeretetből leckét kapunk,
s vizsgát - akármilyen 
nehéz is - tetet életünk velünk.


Halottak napja elmúlt,
megint hagytunk-kaptunk 
valamit, elcsendesült bennünk
az ünnepe, ám a kíméletlen
sors-idő csak nevet, 
tolja elénk a napokat-heteket,
hogy aztán újra, megint
próbára tegye lelkeinket a szeretet.


A legszebb ünnep nekem,
bár távolról sem olyan már
mint régen, a nagy rostából
kiszóródtak az igaz értékek
most már mindent csak trendben
és pénzben mérnek, már csak
"kari" van és rohanás, és túl-
licitálás családon túl és innen.
Hivalkodás lámpafüzérrel, 
és mozdulatlan mászó mikulások
sora, kinek-kinek dolga,
én inkább belül s főleg, legbelül
ékítek, s próbálom megélni
jobban az adventet, lélekből
gyújtani a gyertyákat, és
szív-tiszta hangon dúdolni
a "Mennyből az angyalt".


Ám addig még, lesz egy vizsga,
fényképeken egyre több a hiány,
s hiába van meg a létszám,
fájós, ha sok szerettünk már csak
fentről tekint le ránk,
mi maradunk mementónak,
viszünk tovább mozdulatotkat,
szavakat, déja vu érzéseket,
míg egyszer majd velünk lesz
több az emlékezet.

Mások szava, a lelkemnek csengettyűmuzsika, áldottak napjaim velük.
Bár enyémek, sokszor sokaknak, mint üres harangok konganak, fáj nekem.
Mégis, tudom, könnycseppjeim mint apró igazgyöngyök gurulnak felfelé szerteszét, s fogják majd ők új dallamra bírni mások régi rossz lélekütemét.

Ám addig még sok az idő, körülöttünk hang-szigetelt falak állnak, gátját vetik gyógyulásomnak, álmaim virágai hervadnak az élettelen léttől.

De tudom, egyszer szabadulok ebből, tágra nyílik, a most még zárt világom, s én majd mosolyogva nézem, hogy időgépem új slágert gyártott, címe: Szánom-bánom...
...évekig lesz a toplistámon:)

Nekem az Ősz

Csodamesét zeng nekünk a természet, teszi ezt azóta, mióta Isten megteremtette. Szívvel adja kincseit, csak mi emberek már nem úgy fogadjuk, ahogy igazán kellene, kár, nagy kár. A naptárunk múló időnket mutatja, igencsak benne járunk az őszben már. Ahogy gyarapodik éveim száma, úgy változik gondolkodásom is, ezzel nem egyedül vagyok így, tudom biztosan. A lányom pólyája már csak emlékeimben, bár mégis mintha tegnap lett volna, lassan talárrá változik, most kezdődött az új időszak, de hát szalad az idő velünk, sorsvonatunkon ülve is haladunk egy gyorsvonaton, míg egyszer majd a végállomáson minden megáll.

 De addig még várnak ránk csodák, csak észre kell venni, hogy mindenen áldás van körülöttünk. Mindig is szerettem a kikeletet, és voltam évente a nyár szerelmese, ám valami változott itt belül. Darab ideje meghallom az Ősz suhogó hangját is, meglátom szépségét, hallgatom meséjét, tanítását, hogy a csendesedés is értem van, élő, harsogó színei pedig még egy ideig életvidámságot hoznak, mielőtt megérkezik a negyedik testvér a Tél, és fehérre fest mindent. Az idén is szedtem fel gesztenyét, bár már csak néhány darabot, hagyomány, régen ketten szedtünk sokkal többet, és készítettünk mindenfélét belőle. Volt sok erdei sétánk, beszélgetéssel, jó hangulattal, mostanra változott a kép, hétvégenként élettől lopott perceinkben az öreg Duna mesél nekünk szép mesét, mossa el bennünk a hétköznapok szennyesét. Ünnepre hívnak mindig a színek, hiszen az Ősz is előhúzza palettáját, rózsáit festi, fák leveleit, sőt bőven ajándékoz meg minket gyümölcsökkel, páratlan a szüreti hangulat.

 Emlékeznünk is most kell, felkeressük a temető csendjét, könnyes mosollyal élünk pillanatokra régi életet. Az ember halandó, porhüvely a földben, lélek a Mennyben, s nekünk marad az emlékezet, vetítővásznán létfilm pereg, ilyenkor közelebb érezzük magunkhoz az eltávozott kedves lelkeket. A költöző madarak rég úton vannak, elképzelem az erdőt, a gyűjtögető mókusokat, gyermekkorom kedvenc mesekönyvében sün buzgólkodik hátán almák, aztán majd erdő is alussza boldog-békés álmát. Boldog évszak az Ősz is, ha nem a legboldogabb, hiszen az év bölcselete tán egyedül az övé. Tavasz bája, nyár szenvedélye, ősz bölcselete, s a tél csendje, sorakozzon még sokáig mindannyiunk üdvére.