Szemereg

Várok. A temetés óta, megint így van ez.
Elkell, hogy múljon. Belül révedez, meg se szólal. De
ismerem jól magam,majd egy sóhaj felszínre hozza hangtalan, mind azt a szépet és jót, mi a közös múlt.
Itt van bent, mert ez már az enyém. Elmúlt, mint most a nélküle jelenemben ez a fényes szemű gesztenye, 
a nagyon narancs nap. Félek. 
Létezem a zsebemben a gesztenyével, szememben a narancs színű nap fényével. Gyönyörű minden, mint egy mesés látomás.Ősz van, milyen színes is tud lenni az elmúlás.
Nem gondolok arra, hogy meghalt. A földbe tették! Arra sem.
Inkább a tengerzöld szemére, és a hangjára. Azt hiszem amit csak akarok. Majd újra találkozunk és megint a legjobb barátommá válik. 
Szemereg. Siratja az ég is, a hiánya átázik rajtam.