Egy fűzfapoeta gondolatai

Nem mentél el! Kapcsolatnak hívtak,
még élő, s elment poéták között.
Voltál, egy fiatal fénylő csillag,
ott fenn döntöttek, a sorsod fölött!

Nem találkoztunk az életünkben,
képedet nézve, én csak gondolom,
sugárzást, mit kék szemedben érzek,
földi lét után, újra láthatom.

Valahogy, nem olyan itt a földön,
egy fontos szín, hiányzik idelenn!
Talán, egy fénylő, ifjú csillag az,
mely' azóta ragyog, az égbe fent!
ui:
Nem tudom, az élet után, mi jön!?
Te itt voltál, ezt szívből köszönöm!
Ki tudja, holnap kiről emlékezünk,
tudom jól, akkor is itt leszel, velünk.

2016.12.26.

 

Már közel ötven éve,
az arca, mint tiszta kép,
ott lebeg fájón fejemben.
Elment nagyon régen,
lelke itt él szívemben.

A Göcsej úti iskolába,
még visszahúztak emlékeink,
nem tudhattuk, sorsunk majd,
hogy ossza el kitűzött éveink.

Akkordokat mit együtt tanultunk,
ma újra pengetem.
Miért nem jöhettél tovább az úton?!
Eltűntél Barátom hirtelen!

Az Edzőtéri fák alatt,
hol esténként gitárunk
hangjától visszhangzott a tér,
azóta búskomor, magányos.
Nélküled fabatkát sem ér!

Erős voltál, egy tiszta lélek,
kit tisztelt minden ismerős,
ki mert gondolni akkor arra,
egy ismeretlen kór legyőz!?

Két sorban kísértünk némán,
közöttünk Te és fájdalmas menet,
kezünkben egy-egy hófehér virág,
reménykedtünk visszatérsz,
bár jól tudtuk, nem lehet.

Ma csak, hófehér márvány,
s bennünk az emlékezet,
általad írt pár lágy dallam,
mely őrzi emlékedet.

2016.10.30.

Könnyem csorog, s átkozottul éget!

Néha, mikor fáradtan fel az égre nézek,

látom őt! Ki már ott figyel a Mennyben,

Édesanyaként, egy angyali seregben.

Érzem, mikor védő kezét felém nyújtja,

mint hűsítő lágy szellő, arcom megsimítja.

2017.05.07.

Már elszálltak a 
remények,
mégis... mintha 
itt lennének!

Nem búcsúztak, 
messze mentek,
az Úr asztalánál 
ülnek.

Anyák napján 
vissza jönnek,
hűs szellővel,
rád köszönnek.

Röpke percre, 
velünk vannak,
szívünkre, 
nyugalmat hoznak!

Orgonák mind 
menybe szállnak.
Bennünk élő,
jó Anyánknak!

2013. május 5.,