Egy fűzfapoeta gondolatai

Köszönöm Istenem mindent mivé lettem!

Gyáva gyilkosoknál, "hitetlenné" lettem.

Köszönöm, hogy engem jóra tanítottak,

nem lettem olyanná, mint ez átkozottak!

Köszönöm, hogy anyám, s apám hitet adott,

másokat tisztelni, csak arra tanított.

Nem hagyták lelkemet, elveszni a Földön,

akarták létembe gonoszság ne jöjjön!

Nékem gyermekoromban, nem azt tanították:

"Hozz "hitetlen" lelket, akkor jöhetsz hozzám!"

Kegyes az Istenem, nem gonosz, s kegyetlen,

nincsen ember földön, ki dönthet helyettem.

Nem tagadtam Istent, néha kételkedtem.

Volt egy pár akadály amit megkerültem.

Embertársaimnak sosem vágytam kárát.

El soha nem vettem, senkinek a jussát!

Ha egyszer a Mennyben döntenek felettünk,

számon kérik létünk, mindent amit tettünk.

Gyilkos és áldozat, egy sorban fog állni,

együtt fognak mind majd, ítéletre várni!

Nem lesz jogász, ügyvéd ki majd apellálhat.

Lehetőség sem lesz semmi hazugságnak!

Mert ott a bírákat, nem lehet megvenni.

Bűnöket, hibákat el kell majd ismerni.

2016.07.16.

Magam sem értem mért teszem?

Közszemlére megosztom belem.

Hatalmas hordó, mit nem szégyellek,

hiszen már régen nem vagyok gyerek.

Lehet csupán gének hibája?

Vagy elmém üzemanyagtartálya,

mely' jól tudom, nem is pocak,

tekintélyt testemnek ez ad.

Mondják: Már talicskán kell tolnia,

elérhetetlen cipője, zoknia.

Ne ócsárold. Mert nagy hiba!

Én növesztettem az Úrnak hála.

Tán páran sírnak majd utána?

Addig tudom meg nem halok,

míg minden este jót falok.

Mert ha nem ízlik az étek,

akkor van vége az egésznek!

Ha a pap síromra keresztet tesz,

soha gazdája több; ilyen nem lesz!

2017.07.11.

Soha ne azt figyeld, ha bántanak!

Ha kell, bátran emeld fel hangodat.

Lehet mi felkavar, netán még jó is,

ne érdekeljen, csak betű. Mi néha szó is!

Legyél olyan, mi mindig akarsz lenni!

Ettől, ne téríthessen el, semmi, senki!

Barát ha nem ír, attól még marad.

Ne ítélj soha. Ne vádolj. Nem szabad!

Ne válaszolj csak akkor, ha nem kérnek!

Ne kérdezz, mert talán nem érted.

Vannak kapuk, melyek kinyílnak

és zárak, melyek beragadtak,

van kötelék, mit nem lehet szakítni'

és élet, mit nem lehet, csak élni.

2016.12.30.

Mióta megszülettem eltelt pár évtized,

ifjabb én sem leszek, ezt soha ne feledd.

Hogy miért is lettem? Azt én nem tudhatom,

tervét az égieknek, úgy sem láthatom.

Gyermekként vásott voltam, olly rossz mint a bűn!

Tudták, csak én lehettem ha történt bármi zűr!

Jó szülém mégis, becsülettel felnevelt,

bár volt, ki azt mondta Néki: Jobb ha mélybe ejt!

Évek múlásával, csitult a vad csikó.

Nem volt már én miattam, vad ribillió.

Fejemből verssorok, dalok törtek elő,

rájöttem, hogy a lélek, mekkora erő!

Kezemből, gitárom nem hiányozhatott!

Pár haver ha összejött, zengtek a dalok.

Rákoscsabán, a strandon, volt mindig barát.

Élményeimet, nékik dalban adtam át.

Csodás emlék csupán, mi abból megmaradt?

Vén kezem, ritkán tépi már a húrokat.

Felidézném néha, sok régen írt dalom,

pengetném hangszerem, de érzem nem tudom.

Nem múlt el nyomtalan' a közel hatvan év!

Lanyhult a lendület, pihenni tért a hév.

Világból, sok Barátom messze költözött.

Márvány virág tündököl lakhelyük fölött.

Én bírom még talán. Hogy meddig? Nem tudom.

Mi elmémből kipattan, versbefoglalom.

Kaptam hat unokát, ők hoznak örömöt,

hálás vagyok a sorsnak, mindent köszönök!

2015.12.29.