Perzsi. aprók

Elhomályosult
emlékek szürke porán,
egy toll szendereg.
Hamuval írt novellák,
kis elillanó titkok.

Üveges tekintettel nézett le az előtte lévő üres papírra. Hogyan írja le amit nem lehet? Azt, ami évek óta nyomja a lelkét, eszi a testét? Mások oly könnyedén szavakba öntik a titkaikat... Ő meg itt tépelődik, és közben fogy az idő. Nincsenek nagy titkai, ezer és ezer ember él hasonló sorsot, mégis, őt a szégyen marja, ha arra gondol, más az ő nyomorán csámcsog. Pedig nincs oka szégyenre. Azoknak kellene szégyellniük magukat, akik ítélkeznek, akik azt hiszik, ha leszólják, kinevetik a másikat, akkor attól ők különbek, többek, jobbak lesznek nála. Pedig épp ellenkezőleg! A lényegen azonban ez nem változtat. Sok a farkas és kevés a bárány. A farkasok pedig falni akarnak. Harcolnak az áldozatért, sokszor egymásba is belemarva. 

Megborzongott. Még egy sort sem írt, mégis magán érezte az éles fogakat, s szinte érezte a csöpögő vér szagát. Elmerengve nézte az üres lapot, majd ismét összerázkódott. Nem, most mégsem. Talán majd máskor. Ha mégsem,akkor majd megírja odaát. S egy csendes tavaszi éjen, az erdei tábortűz kihűlt parazsában ott lesz a történet. Tollal karcolva a hamuba.

Először is, címmagyarázat. Volt réges régen egy fajtatiszta kuvasz kutyánk.Bodri volt a neve. Sajátos ismertetőjele is volt. Egy nagy,  kékesfekete folt volt a nyelvén, egy bizonyos ponton. Szakértők szerint, ez a kutya vérvonalának jól látható jele volt, mely öröklődött. 1992 -ben elvittem fiaim a Budapesti állatkertbe. Ott meglátogattuk a farkasok kifutóját is. Egy, a Bodrira megszólalásig hasonló KUVASZ nézett ránk a kerítés  mögül. Hazaérve, elújságoltam a családnak, mit láttam. Ja, ő Bodri felmenője. Mondta apám. Nem tudtad, hogy farkas "címszó" alatt a mi Bodrink családja szerepel az állatkertben? Nem, nem tudtam. És még sok mást sem. Innen, ezért kapta a bejegyzés ezt a címet. Mert a kutyáknak jó a szaglása. (is). És a megérzéseik. A sokak számára lenézett állati megérzések. Pedig mennyi ember járna jól, ha figyelne az "állatias " ösztöneire!

 És most egy kis (tan) mese , pontosabban novella:

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy elvarázsolt  kastély. Sokféle nép lakta. Mintha mindegyik egy másik bolygóról jött volna. Egyik este vihar tört ki. Az erdőben csipkebogyót gyűjtögető lány futásnak eredt. Eltévedt. Ekkor egy apró fénypontot látott meg a távolban. Arra vette az irányt. Bőrig ázott, mire odaért.Utolsó erejét összegyűjtve meglendítette a nehéz kopogtatót, majd összeesett. Arra eszmélt fel, hogy barátságos tűz ropog, már nem fázik, s mellette egy tálca tele volt finom süteménnyekkel, gyümölcsökkel. Kínálták is barátságosan: vegyél csak, amennyit akarsz!Beszélgettek, faggatták a lányt a nyájas lények. Honnan jössz, ki vagy? A lány őszintén válaszolt minden kérdésre. Ő is kérdezett. Kapott is válaszokat, de olyan furcsa volt a hangulat. Egy alacsony kis nő, különösen felkeltette a lány figyelmét. Barátságos arca, mosolygós hangja magával ragadó volt. Fehér farkas lánya valami különös bizalmat érzett a pici nő iránt. Maga sem tudta miért. Újra beszélgetni próbált vele. Ekkor a pici nő azt mondta: Nemigen állok szóba idegenekkel, de neked azt javaslom, ne higyj itt senkinek! Mind képmutató alak! -mondta pici nő, és eltűnt a tömegben. A lány tátott szájjal nézett utána.Nem értette mit akar ez jelenteni. Tovább nézelődött, s ekkor két ember csapódott mellé. Egy férfi, és egy nő. A férfit a lány fején lévő korona érdekelte, szemei szikrát szórtak. Áradt belőle a gyűlölet, főleg a tekintetéből.A nőt a lány feje, arca érdekelte, de leginkább az esze. A szeme ugyan mosolygott, de tapintható volt a belőle áradó hamisság. Fehér farkas lánya még mindig őszintén válaszolgatott a kérdésekre, de elméjében már munkálkodott a pici nő intelme. Már nem mosolygott, könnyes szemmel nézte az egész furcsa kavalkádot. A színes kaftánnal eltakart testeket, a sminkek alá rejtett irigységet, a körömlakkozott ármányságot, és a szájjal előadott hamis duetteket. Már nem érdekelte, hogy kint még mindig dörög és villámlik. Menekülni akart. Igen ám, de arra tanították, illik elköszönni, ha elmegy valahonnan. Így, menekülésről szó sem lehetett. Elköszönt, és nem volt büszke magára, mikor sikerült úgy bevágnia maga mögött az ajtót, hogy az majdnem tokostól kiszakadt a helyéről. A palotalakóknak nem tetszett, hogy újdonsült ismerősük otthagyta őket. Kígyót, békát kiabáltak utána, öklüket rázták, fröcsögtek, átkozódtak.

Teltek, múltak az évek. Fehér farkas lánya eleinte majd mindennap álmodott a furcsa társasággal. Minden ébredés szomorú volt. Ám, ahogyan teltek az évek, már csak 1-2 alkalommal jöttek elő a rémséges figurák az álomban. Aztán egy nap...

Betévedt egy könyvtárba. Ahogyan olvasgatott a sarokban, ismerős hangra lett figyelmes. A nő az a kastélyból! Az, aki Fehér farkas lányának az eszére volt kíváncsi! Meglepődve bújt a könyv  mögé a lány. Váratlanul érte a találkozás. Pedig sejthette volna, hogy aki mások eszére pályázik, az előbb utóbb felbukkan egy könyvtárban, kiadóban, vagy valami  hasonló helyen.Ült, és várt. Jó ideig nem történt semmi. De aztán szép lassan közelebb evickélt a nő a lányhoz. Beszélgetett vele, és úgy tett, mint aki nem ismeri  fel a lányt.Teltek a hónapok, ritkán, de azért össze-összefutottak a könyvtárban. Egyik nap, egy farkasféle,(nem a lány klánjából), bukkant fel a könyvtárban.A lány őt is felismerte. Szintén a kastélyból való volt. Az, aki utálkozva nézte a lány koronáját, s a lányt, magát. Most sem tudta elrejteni a tekintetét, de szavai mézes-mázosak  voltak.Nem telt el sok idő, a nő, és a férfi egymás torkának ugrott. A lány meg ámulva nézte őket. De  hiszen ők egy követ fújtak, még ott, a kastélyban! A civakodás nem csitult. Így a lány csendben felállt, s elhagyta a könyvtárat. 

Nem hallotta, nem láthatta, amint azok összenevetnek a háta mögött, kis cinkos kacsintások közepette. Bevette! A kis hülye bevette! Most már a karmaink között van, s nem menekül.

Eközben Fehér farkas lánya, kint beleszippantott a friss levegőbe. Esőillat terjengett, keveredve a frissen nyírt fű illatával. Elmosolyodott. Azok ott bent, nem is sejtik, hogy az ő kifinomult farkasoktól örökölt orra már hetekkel ezelőtt érezte a bűzt. Mindenre felkészült....

*Vége