Perzsi. aprók

Zagyvaság 

*

Csütörtök csücsül az ágon,

én lazán fekszem az ágyon,

és azon gondolkodám,

laktató -e a tarhonyám.

A tarhonyám, mely gömbölyű és finom,

ugye felesleges is írnom,

hogy addig nyújtózkodj, míg megteheted,

míg van még ma is mit enned.

Tetején egy kis reszteltmájjal,

ha tehetném, megkennélek, hájjal,

hogy legalább a tested ne fázzon,

a könnyeidtől a kispárnád ázzon.

Fogalmam sincs miről szól ez a vers,

az ebédről?, na repülj innen, hess!,

egy olyan vidékre,

hol az ég van festve: kékre.

Suttog, de nem a fenyves,

jó is a csók, a nyelves,

s ha most malacnak gondolsz,

dobj reám mártás, fokhagymás szószost.

🙂

Ősziŕózsák tövében,

csatát vesztett az emlékezés,

majd a szőlők levében,

felsejlett a gyász,s ítélkezés.

Bús nóták hirdetik fennen,

oda a mámor, a jólét,

kenyérvégek árulkodnak,

és emésztik; a gaz tettét.

Mosoly mögé bújik a bánat,

a könny befelé csorog,

"oltatlan piócák" tarlón hálnak,

s rajtuk ugrál az oltott.

A csúfos emberi mivolt,

hangosan röhög, dorbézol,

a tudomány hegyeset köpött,

s a történelem vakon vakol.