Új remény!

Hiába álmodsz fénylő kék eget,
ha nincs abban semmilyen érzelem,
gondolat marakodik koloncon,
ő hitetlen pompában harcoljon!
 
Bekebelezve húsába vájta,
mért e indulat, idegen szája,
tönkre tett élet, s ki tud menekül,
és lelkeket megtapos mindenütt!
 
Nincs különbség, ember és embertől,
Isten, kilesi a rejtekéről,
Menekül ölén a karon ülő,
csókkal csitítja a megrémülőt!
 
Egyre csak lépdel, mert már oly éhes,
szív hajtja csak az új életképhez!
Tán nem vár mint a kies pusztaság,
gyötört szívek meglelik új hazát?