Sodort a sors

Az érzések bennem fagytak,
úgy sodort a sors lefelé.
A tajték-hullám mardossa
a lelkem fájó habjait.
 
Szememen rózsaszín köd ült,
mert létem alázva megcsalt.
Idegeim pengeélen
táncoltak, imát merengve.
 
Azért ám nem panaszkodom,
- s mondd, hova lettek az álmok -
mert, zsibong bennem a tegnap
a sivár, szúrós illata.
 
Életem múló napjain,
egy kis, merész ész táncra hív,
magam mögött hagytam, a múlt
fakult harmatos cseppjeit.
 
S átkozott dühvel temetem
elgyötört lét alázatát,
és gondolatom lepte be
az oly fukar hiány-könnyét!