A ködbe kapaszkodó álom

Velem alkudozik a fáradt fájdalom,
örömtől hiányzó múltamat vállalom,
amikor nevetve a könnyem reméli,
a megtört testemet feszülten megéli.

 
Imám tolakodik, és feloldoz érte,
lemossa a lelkem a bűntől megértve,
varázslatos ködbe kapaszkodó álom,
utánam lohol a kétség, amint látom.
 
Feléled és kinéz, vakmerőn, ritmusra,
s kivéd a Teremtő, mutat a koldusra,
ej, ám hitem tépi, a magányt cibálja
keserves életet, pillanat zihálja.
 
Erősödik hitem, feltört a végzetem,
gyönyört utam érzi, látom a képzetem,
a kérő érzésed, íriszem varázsa,
nekem célom, eme szeretet adása.

Egy vers soha sincs kész, csak a pillanatnyi állapotomat, hagyom itt! :) Erzsi

Átírat

Önön magammal alkuszik a fájdalom,
a lét, szerényt felém mutatja ráhagyom,
talán a fény amely nevetve jót remél,
lehet hazug varázs, s a testemen henyél.
 
Imám amint elég, feloldja érte bűnt,
ha így a lelkemet lemossa keserűn,
a ködbe vájt homály feléled és kitér,
a lét borult elém, s megértve mond igét.
 
Uram tegyél reám erős hitet, mi vonz,
amíg szeretve bár, simítja még kibont,
magányt cibálja kínt, mi tépi szét hitem,
kapaszkodó kaput kitárva, megpihen
 
Erősödik hitem, mutatja végzetem,
gyönyört ragyogj Uram, varázsa végtelen,
magába zárta vétke íriszem merész,
bizony nekem a lét adása oly nehéz.

Hexameter

Várja gyönyört ölelőn, nem adott egy esős tele kincset.
 
Szól az Uram mifelénk, a vihar vad eget töri rája.
 
Szép hitem égeti képzetem, ám nyit elém, mi vakít, de
 
játssza a jó szerepét, hogy mikor az nem elég.

Távoli cél csak előre inog, s az a szív üti jobbra.
 
Szánja szavát, velem oly kegyes Ő, ragyogó ami élet.

Mostani szél maradót iszonyút odaát mi lehullik.

Szól az Uram mifelénk, a vihar vad erőt töri mára.
 
Távoli cél csak előre forog, s az a szív üti balra.
 
Szánja szavát, velem oly kegyes Ő, ragyogó ami élet.
 
Most szeretett dalomért, nem adott egy erős tele kincset.
 
Várja gyönyört ölelőn kacag, és odaát mi lehullik,
 
mostani szél iszonyú maradó erejét ki-begyűjti.
 
Szép hitem égeti képzetem, ám nyit elém, mi vakít, de
 
játssza a jó szerepét, hogy mikor az nem elég,

mert az idő, ha nem is hagy kedvet már e világban.

Ám soha ekkora óhaj adott, kivilágosodik lám a siker!