Doki66 blogja

nem bánkódom ha elhagysz

a napot szürkére festem

te sem bánkódj ha elhagylak

egy tisztább fennsíkot kerestem

minden pillanat kettészakadt

tűnő emlékedbe menekülök

megfertőzött nappá válik

az újjászületés mellyel szembesülök

feszes vágyak dédelgetnek

de megvilágosult a jövő elménk

megszöktek belőlünk az évszakok

ostorcsapásokra térdepelnénk

millió hervadt ölelésed

mint csendes zajok bennem

lángra lobbannak még könnyeid

szelíd nyárfák harca közben

kivetkőzött lelkünk simogatjuk

aszott igéinkre gondolat permetez

és boszorkánytestét ringatjuk

amíg tátott újjal vágyat érez

 

 

Poros gép előtt gubbasztok kedvtelen

bús akaratom égbevert harapós

sovány gondolatom szédülten támolyog

és pórusaim füstölög mint kanóc

száz métely aranyfejű kalász virágzik

száraz fölösleget színig lesöpröm

hogy végül beleférjen feszes kiáltásom

egyetlen csepp folt se maradjon a bőrön 

mert nem dübörög az Agy most hallgat

tovatűnt derengés villódzik - arany ékek

időtlen alkony foszló percei dorombol

és gyönge gyertyák fényében visszanézek!

 

Megmaradok gyönyörnek testté lett szavakban

bolond kedvemtől ne várjatok táncot

szakadjatok ki igéim az észfagyasztó világból

lekaparva arcunkról a megkövült zománcot

szemem ízlete  csak önmagát csobogja

mi ez a süppedés egy szál magamban

de mindenhol a fenn és a lenn határol

és magányom megosztom föltépett szavakkal!

 

Poros billentyűzeten szavak nyüzsögnek

vágyak terhek robognak át az éjszakákon

külön egekből lezuhant békét remélek

s a magány maszkjában külön fölmagaslom!

 

 

A tollam beleszagolt a versbe

kezem is fölkészült látszólag

hamut hintek kopasz fejemre

mert a szolgaság váratlan tüze támad

langyos szél bontogatja szárnyát

száll a vers rejtelmes érvekkel teli

testem a pokol felhői közt tanul

és óriás kezekkel arcomat tépdesi

hol a lét s az élet porzik fehéren

nyomai a hóban rád mosolyognak

torkokban ásítozó megbujt sorok

kék tükörben mind kirojtosodnak

dülledt szemekkel sem vesznek észre

minden vonala kiválik utamon

vagy azt látja csupán mi a semmibe rejlik

hamisított mását keresem kutatom

tiszta fejjel érkezem egyre közelebb

verstelen vándorai a sietős időnek

tenyerembe gyűjtöm az őszi harmatot

melyben egybeolvad illata a Földnek!

 

 

Szépségben sohasem vagy kifosztva,

aki jársz,sugaras Nap verte utakon ,

vándor dalom szárnyal a magasban,

hol gyémánt csillagok játszanak a havon.

Földi arcodon szépség szendereg

őrült Nap leánya csókkal köszöntelek,

vad mosolyodban vakul meg az ábránd,

ha kócosan ébrednek az esti szelek..

Érkezem nagy lánggal,didergő szépséggel,

megpróbálom magam befelhőzni,

bolyongó nézések két szemedben,

lelkem is kifosztott nyomorult semmi!

Szépségben sohasem légy kifosztva,

mert minden drága fizetség megtérül

szórd közénk arcod tükör-rózsáit,

amíg az Élet a mezők felett szépül..

Epedve sütkérezünk a Nap aranyában

szép csokrát szórom szét a mának,

lelked megint csiklandós és szomorú

elkell,hogy jöjjek szépséges Messiásnak!

Szépség viharzik az arc rejtekén

ez ad fényt színt minden agyvelőnek,

nekem is káprázón agyamba szállott

megszökött szépsége az időnek..

Fogyó arcunkra hull a Hold illata

megtudtam,hogy ős titkokat rejteget,

hol rózsák,és szűz szépségek nyílnak

onnan csalogatom arcodra az eget!

Szívem napos ha arcod mosolyog

most építettem vulkánokra fészkem,

érc-oszlopok,hazug bálványok között

az Élet ízét,és szépséged megigéztem..

 

Meggyötört szabadság főpapja vagyok

belső csendre,békére verekszem,

ha egyszer a civilizáció megsemmisül ,

megemlítem a végén lábjegyzetben.

Aligha még elfogultságról beszélek,

áldja Isten békén frigid látomásom

csodálkozol föld,és csillagok között,

pedig csodálkozásra igazából semmi okom.

Áruló pillantás mozgatja képzeletem,

éjszaka van dereng pislákol a horizont,

és vesémig hatol,hódolnom kell neki

mert szabadság adja a legnagyobb pofont.

Lassan élem föl az ironikus szavakat

életem utazás csupán magamba befele,

rozsdás rekedt hang üvölt,az éjszaka fölver

de mint forgószél a padlóra csavar le.

Lidérces szabadság főpapja vagyok

állok megtisztult gyönyöröm kertjében,

a tekintet jósága hirtelen rám suhog

de szeretném ha újra bántana a béke.

 

Kifosztott emlékeim tekintete vagyok

Isten nem áld meg érte csak egy-egy rokon,

minden bőrfelületre a jóság rásuhog

és képzelet ölelgeti ráncolt homlokom!