Doki66 blogja

kit elhagyott végképp a szerencse

- a távoli egzotikus illatok

régészek kotornak szívembe

amiről cikkeznek a hírlapok

hálapénz adta a szürke szerencsét

gyávamódban zsíros koncra lelnek

- de visszatart a kétes kötelék

semmibe néző magabiztos tervek

a szerencse sokszor megalázhat

- és a tivornyán megfeledkezik -

mert érvénye van a látomásnak

s rozzant lelkem átsétál lelkedig

 

a bizarr szerencse uralkodni kíván

földhöz csapott a félszemű bánat

- amíg kezemre égett cigarettám

új szerencsét hangszerel a párlat

csak a tárgyak karmája melegíthet

mely vádlottként pulzál az időben

- de szerencse dombján a díszlet

hullámzik - világít érhetőbben

 

bús szerencsém halálra kapcsol

repesve várom birtoklásra készen

szégyent égetve az éjszaka tapsol

csak a sötétség hangja törékeny

 

 

nem bánkódom ha elhagysz

a napot szürkére festem

te sem bánkódj ha elhagylak

egy tisztább fennsíkot kerestem

minden pillanat kettészakadt

tűnő emlékedbe menekülök

megfertőzött nappá válik

az újjászületés mellyel szembesülök

feszes vágyak dédelgetnek

de megvilágosult a jövő elménk

megszöktek belőlünk az évszakok

ostorcsapásokra térdepelnénk

millió hervadt ölelésed

mint csendes zajok bennem

lángra lobbannak még könnyeid

szelíd nyárfák harca közben

kivetkőzött lelkünk simogatjuk

aszott igéinkre gondolat permetez

és boszorkánytestét ringatjuk

amíg tátott újjal vágyat érez

 

 

Poros gép előtt gubbasztok kedvtelen

bús akaratom égbevert harapós

sovány gondolatom szédülten támolyog

és pórusaim füstölög mint kanóc

száz métely aranyfejű kalász virágzik

száraz fölösleget színig lesöpröm

hogy végül beleférjen feszes kiáltásom

egyetlen csepp folt se maradjon a bőrön 

mert nem dübörög az Agy most hallgat

tovatűnt derengés villódzik - arany ékek

időtlen alkony foszló percei dorombol

és gyönge gyertyák fényében visszanézek!

 

Megmaradok gyönyörnek testté lett szavakban

bolond kedvemtől ne várjatok táncot

szakadjatok ki igéim az észfagyasztó világból

lekaparva arcunkról a megkövült zománcot

szemem ízlete  csak önmagát csobogja

mi ez a süppedés egy szál magamban

de mindenhol a fenn és a lenn határol

és magányom megosztom föltépett szavakkal!

 

Poros billentyűzeten szavak nyüzsögnek

vágyak terhek robognak át az éjszakákon

külön egekből lezuhant békét remélek

s a magány maszkjában külön fölmagaslom!

 

 

Nem mondhatom,hogy szépen éltem,

  -- de szép volt az életem--