Síró nevető szemű blogja

Száraz, hámló bőr

 a szikes, agyagos talaj berepedezve vár

egyre csak zsugorodik,

 hiányzik belőle az egyetlen anyag,

ami  tágulni, alakot felvenni bír.

 

Már a hajnalokból is hiányzik az Isteni harmat fátyol,

 mely ilyenkor ködszerűen ereszkedik, s mindent megérintve  élővé ez varázsol.

 

Hiába a tavaszi, termékeny türelmetlen őrület

a sok virág,

 a levegőben szálló színes por

e hiányzó molekula nélkül, mint esküvőn faképnél hagyott menyasszony

minden sárgulva hull alá.

 

Éjjel felkelek nyelvem szájpadlásomhoz tapadva

talán bennem is fogytán eme ősi minőség?

 

Ebben a várakozó nagy csendben,

 akár a szeretet

úgy látogatott meg ez a nagy erő.

Először ismerős hangját hallottam persze nem a hegedűsét a háztetőn

sokkal inkább ezernyi dobosét,

 ahogy a hőn áhított tavaszi zápor játszotta hangosan

szeszélyes kiszámíthatatlan ritmusát.

Hullámokban érkezett

újra és újra

 vad, mámoros éjszakai ölelésként,

melyben minden megtermékenyült.

Vágyam kielégülésével kiegészülve

világomban az elemek egyensúlya helyreállt.

                                                       

Hála az esőért  

 

„ egy hegytetőn lakom , nagy itt a csend,

de víz sajnos nincs idefent,

felhőket vadászom, s amit az ég cseppent

azt örömmel összegyűjtöm  idelent.

Sokszor hónapokig nincs juttatás

egy normális ember ilyenkor kutat ás.

Ilyenkor esőtáncom járom,

hogy hozzám jusson havi apanázsom.

Az én nagy boldogságom,

mikor megkapom,

égi áldással gazdálkodhatom.

S ha jól beosztom, következő zuhéig jól vagyok.

Így született ez a hála ének,

hogy a Jóisten tenyerén élek.

 

2019. 04. 07.

 

 

Mikor februárban seregszemlét tartva járkálok közöttük látom rajtuk a múltat.

Tőtáv 2 sortáv 5 szép kis ezred.

 E seregből kihulltak már páran, de a többi álja a szokolyai sarat.

Mutatják magukon a tavalyi terhek nyomait: letört ágak, szu ette sebek,

elhalt fakopács által hámozott karok, vad hajtások.

Megállok hát felgyűröm lelki ingem tiszta fehér úját,

 neki ez a regiment már rég teher.

Fogom szépítő készletem rendbe szedem véle seregem.

Vénuszi rugalmassága ellenére

 ezeréves kökény múltját nem feledvén

 tüskéivel hálálja meg munkám.

Vannak segítőim is őzek, szarvasok,

mikor meglátnak  rögtön cserben  hagynak,

 futnak tova nyargalón.

Tíz év után jöttem rá, hogy egységlátásom reagál

 nem csak önmagukban szemlélem őket,

hanem a nagy egészben.

Ők is néznek engem s várják  mikor érsz hozzám,

elismerően rázod meg kezem, szolgálatom megköszönve.

Az időm szilvavirág életű, midőn e perc el jő

 szerszámaim leteszem,

a többi munkát helyettesemre a természetre bízom.

Akik kimaradtak azoknak búcsút intek,

 ígérem velük találkozom jövőre.

 

2019.03.