Síró nevető szemű blogja

Összegzés

 

Állok a halom felett és közben folyik a víz.

Habok úszkálnak, oldódik a múltam.

Színek, szagok, olajpacák, úszó rizs darabok festik meg a képet.

Igazságtalan dolog a mosogatás:

már elkészült, kiélveztük minden cseppjét, asztalról le,  belőlem ki ,

 még mindig itt van és kísért.

Elindul a folyamat, kezeim rutinszerűen, otthonosan végzik dolgukat.

E közben a megtörtént, még ehető morzsákból csipegetek:

összecsaptam az ebédet,

 megint mennyit zabáltam,

 kevesebb fűszerrel is jó,

milyen izgalmas az élet vegykonyhájában alkotni.

Észre sem veszem, hogy zárul a kör és hiányzó láncszemként az öblítő vízzel folyik az összegzés.

Jó volna a fejemben is minden nap elpakolni a szárítóról

gyorsvonatként száguldó napjaim mélyebb értelmet nyernének.

 

Persze ettől még nem szerettem bele a mosogatásba.

 

2019.02

Bemutatkozott a Nagy erő

Kora őszi délután egy mesebeli faház recsegős teraszán

 fürdőköpenyben ülve megszállt a Nagy Erő.

Valahol a puerto ricoi és ír negyed szélénél a tengerhez közel.

Hirtelen nagy izgalom támadt az utcán.

Latin fiatalok körbeálltak, rugdostak egy földön fekvő embert.

Még át sem gondoltam, de már a közelükben voltam.

Nem emlékszem mit tettem

 arcokra sem, mi történt nem tudom,

mindenki megdöbbent.

 Szóltam egyáltalán, s ha igen milyen nyelven?

Az áldozat eszmélt elsőnek, elszelelt, utána én.

Sarkon fordultam utánam csak csíkos frottír lebbent,

  mint ki jól végezte dolgát visszamentem.

Lakótársaim nem érették mi történt, valójában én sem.

Annyit tudok, én csak a testem és köntösöm adtam a melóhoz.

Ha mostanában látogat meg e Titkos Hatalom,

 vaskos intellektusom

megjelenő erekkel homlokomon,

 retteg csöppnyi hatalma elvesztésétől.

Az önátadás helyett most csak önáltatás van.

Életem apró példáiból okulva jobb, ha adom magam önként,

 mert Ő úgy is megszáll, s elvesz magának ölyvként.

S nem mindegy, hogy a karmai közt kapkodva vergődök,

vagy a hátán az ég felé eltűnök.

2019.02.