Hála az esőért

Száraz, hámló bőr

 a szikes, agyagos talaj berepedezve vár

egyre csak zsugorodik,

 hiányzik belőle az egyetlen anyag,

ami  tágulni, alakot felvenni bír.

 

Már a hajnalokból is hiányzik az Isteni harmat fátyol,

 mely ilyenkor ködszerűen ereszkedik, s mindent megérintve  élővé ez varázsol.

 

Hiába a tavaszi, termékeny türelmetlen őrület

a sok virág,

 a levegőben szálló színes por

e hiányzó molekula nélkül, mint esküvőn faképnél hagyott menyasszony

minden sárgulva hull alá.

 

Éjjel felkelek nyelvem szájpadlásomhoz tapadva

talán bennem is fogytán eme ősi minőség?

 

Ebben a várakozó nagy csendben,

 akár a szeretet

úgy látogatott meg ez a nagy erő.

Először ismerős hangját hallottam persze nem a hegedűsét a háztetőn

sokkal inkább ezernyi dobosét,

 ahogy a hőn áhított tavaszi zápor játszotta hangosan

szeszélyes kiszámíthatatlan ritmusát.

Hullámokban érkezett

újra és újra

 vad, mámoros éjszakai ölelésként,

melyben minden megtermékenyült.

Vágyam kielégülésével kiegészülve

világomban az elemek egyensúlya helyreállt.

                                                       

Hála az esőért  

 

„ egy hegytetőn lakom , nagy itt a csend,

de víz sajnos nincs idefent,

felhőket vadászom, s amit az ég cseppent

azt örömmel összegyűjtöm  idelent.

Sokszor hónapokig nincs juttatás

egy normális ember ilyenkor kutat ás.

Ilyenkor esőtáncom járom,

hogy hozzám jusson havi apanázsom.

Az én nagy boldogságom,

mikor megkapom,

égi áldással gazdálkodhatom.

S ha jól beosztom, következő zuhéig jól vagyok.

Így született ez a hála ének,

hogy a Jóisten tenyerén élek.

 

2019. 04. 07.