Nem jó ez így!

Mit mondunk majd korunkról,
mit mesélünk, mit adunk át,
mire büszkék lehetünk,
örökül hagyva: vigyétek tovább!

Mitől dagad majd mellünk,
fejünket emelve, előre nézve:
- részese lehettem ennek a kornak,
ha névtelenül is, de benne éltem!

Mit adjak biztatón át?
Mondjátok meg nekem!
Hazudjak magamat is becsapva
- hazámban becsület, emberség, tisztelet?

Hallgatni, hallgatni kell tanulnom,
mert biztatni nem tudok,
szemembe néz majd fiam, lányom,
kérdeznek, és én inkább megnémulok?

Nem vagyok büszke korunkra,
igen, többet, sokkal többet várok,
ami nekem annyira természetes,
azt most mégis álomként vágyok!

Ne mondja nekem senki
- mindig volt és lesz hamis,
hatalom, pénz a bajnok,
nép, haza csak veszít...

...ez nekem nem magyarázat,
sőt inkább hallgasson, ki mondja,
nem ez a természetes
még akkor sem, ha a múlt is igazolja!

Mit adjak át, talán hitet, emberséget,
vagy tiszteletet magamnak,
úgy éltem őseim földjén,
még ők is békében nyugszanak?

Nem dugtam fejem homokba,
nem tévesztett meg a szó,
azt hittem el, mit látok, érzek,
mindezt majd elmondhatom?

Nem ültem sarokba bújva,
mint ki mindig másra vár
- tegye ő meg helyettem is -
szóltam, tettem, elég lesz-e? Talán!

Nem tudok, nem is akarok
hallgatni, de beszélni se hazudva,
annyit biztos örökül hagyok
- nem jó ez így, ne korunk legyen a példa!
Pécsi Ágnes