Apám.....

Kemény volt, s gyakran nyers,
kimondta amit érzett,
nem fogta vissza a helyzet,
nem állította meg a könny, az ígéret!

Gyakran dühös voltam rá,
féltem, bár soha nem bántott,
testének minden erejével,
értünk élt, kérges keze barázdákat szántott.

Nem volt könnyű gyerekkorom,
vagy, már nem is tudom....
nagyon, nagyon féltett,
biztonságban, csak otthon érzett.

Nehezen viseltem szigorát,
menni, menni akartam a házból,
úgy szerettem volna csapongani,
bizony ritkán engedett ki a hámból.

Nem tűrte a szószegést,
késni elég volt 5 perc,
Atyai szigora lesújtott rám,
"Két hónap, sehova nem mehetsz el!"

De tudod, amikor bántalom ért,
lehetett az szóval, vagy tettel,
anyám úgy húzta vissza kezét,
"ne tedd, inkább beszéljük meg csendben!"

Nem volt könnyű eset,
de igaz ember volt,
hazugság,álnokság szóba nem jöhetett,
arra minden izma beindult.

És tudod mit? Hiányzik!
Akkor is ha most is dorgálna,
mégis lenne egy kősziklám,
aki oltalmazna, ebben a hamis világban!

Pécsi Ágnes