Kalliope titokblogja

te vagy a reggel első nesze fülemben
te vagy a fény az életemben
a délelőtt mosolya vagy
harangszó dallama délben
délután szelíd osonása
mikor nem tudok figyelni másra
te vagy az este érkezése
s szívem boldog "értedrezzenése"
te vagy az éj básonyérintése

hisz minden...

te...

vagy...

Fekete kelyhet bontott az éjfél,
bársonysziromlás, mézes illatok
szállongnak - alattuk én vagyok.

Fátyolsötét zárul most körém,
kezed keresve nyúlok feléd,
karod érezve enyém az ég!

bujni a "miketten" meghitt zugába
miközben te ölelsz, s az éjszaka,
takaróként magunkra húzni a csendet
nem reszketni, hisz melegít szerelmed
belénk kúszik távolról egy dallam
szívünkben visszhangzik halkan

messzire űzni minden árnyat
kettőnk közé most csak sóhaj állhat
az is csak egy pillanatig rebben
miközben dobol egyre hevesebben
bennünk a mélyről szakadt zene
lelkünk testünk s a sötét tele vele

virradattá szépül a szurok-éj
gyűrött takarónk oltalom
karollak, óvlak édes, ne félj
ringatlak bíbor hajnalon

s ha már nap csiklandja homlokunk
suhan felettünk boldogság
együtt pislogunk a fénybe
együtt lesünk a kéklő égre

életünk lángja együtt lobban
szívünk lépte is együtt dobban
(ha te szeretsz, hát én még jobban)
belemosolyogjuk a hűs reggelbe
miénk a föld legszebb szerelme

álmod vagyok - ellibbenek az éjjel
de fény is vagyok - szemed sarkába csillanó
ha álmosan a függönyrésre nézel
hajnal felé mikor már hasad az ég feketéje

- ébredő világunk első fénye -

szívedben én leszek 
két dobbanás között a csend
s tudod érzed, hogy ott vagyok és mégse
én leszek szempillád rebbenése
sóhajnyi hallgatás leszek, ha kell

- leszek bármi ha karod így ölel -