Kalliope titokblogja

Lassan araszol a reggel,
tenyerén kuporog a fény,
hátán cipeli a felhők taraját
- fázósan közelít a tél...

Álmok tünnek el a sarkon,
helyükön kavarog a szél,
magával ragad holt falevélhalmot
- szívünkben lapul a remény...

Egyre közelebb a vége:
elmúlt egy szép közös év,
fahéjas ünnepi illatok szállnak,
boldogan símul kézbe kéz!

"Gyere, bújj ide picit"
s én bújok boldogan,
a titkok sötétjében,
hol a vágynak szárnya van.

Puha kis érintéssel
végigsimítja testem,
szerelmét hinti rám
mennybe emelve kedvem.

Örömöt érint bőrömön,
szemében fényeket rejt,
átrepít hegyen és völgyön,
tenyerén tartja a reggelt.

"-Elmegyek - mondta - és azt akarom, hogy tudd:
Visszajövök. Szeretlek, mert...
- Ne mondj semmit - szakította félbe Fatima -
Az ember azért szeret, mert szeret. Nem kell
hozzá semmi indok..."

(Paulo Coelho - Az alkimista)

Mert vannak gyönyörű sorok, melyeket más már leírt, de én is igy érzem :-)))

Szécsi Margit - Körülötted bolyongok

Belső zsebedbe bújva
lehetne élni szépen
dobogós boldogságban
halálig szívverésben.