Kalliope titokblogja

karod bölcsőjében
nyugtató az álom
szuszogásod neszét
addig hallgatom
míg el nem ragad
magával egy másik
tündérvilágba
ez az édes mámorító
"velednyugalom"

nem lát engem a nap
szemébe csúszott kalap
az égen görgő felhő
kellene tán az ernyő?

gyorsabban szedem lábam
régen volt, hogy megáztam
és most sem akarok
így gyorsabban szaladok

otthon vár a kedvesem
érte hevít a szerelem
szeme sarkában mosolyok
szíve csücskében én vagyok

koppan
nem tudom honnan
csak itt van
belémrobban
hogy jó
vagy rossz
az nagy titok
a pillanat gyermeke

mosoly? könny?

(most döntsd el te)

Itt tegnap egész nap szakadt a hó,
Kedvesem azt mondta: havat lapátolni jó!
Pezsdül tőle a vér és a lélek,
- visszatér gémberedett testébe az élet -
el is lapátolta háromszor, serényen!
Bocsáttassék meg nekem, de az a véleményem
jó hogy már olvad, nem kell hólapát
élvezzük sétálva a tavasz ízét illatát...

fagyot lehel nyakunkba
a rideg téli nap
- vacog a gondolat -
bár besüt ablakunkba

kint deres levél remeg
az álom megreked
kering távol az éjben

reszkető szíveinkben
jégkockák csengenek
zuhog hó-rengeteg
(csak szívünk, mi meleg)