zita blogja

Én még látom a madarakat,
a büszke zöld fákat körülöttünk.
A hófehér kavicsokat az úton,
ahol kéz a kézben végig jöttünk.

Még látom ahogy nézel engem,
ahogy erőtlenné tesz a vágy.
Érzem milyen a karjaidban,
érzem hogyan csókol a szád.

Érzem még, azt ahogyan szerettél,
akkor még egymásnak nem hazudtunk.
Akkor még nagyon akartuk egymást,
miközben azt hittük, hogy csak játszunk.

És most üresen nézzük egymást,
a játéknak vége, nincs tovább.
A kavicsos út mocskos lett a sártól,
s kopaszok lettek már a büszke fák.

Azt hiszem, te voltál az út.
Ki akartam törni, azt hiszem.
Nem tudtam titkolni, hogy üres vagyok,
s te megtöltötted újra a szivem.

Szerettem nagyon a bánatomat,
és a sötétben én otthon voltam.
Amíg töled szárnyakat nem kaptam,
meg volt a helyem lenn a porban.

Aztán elvittél magaddal fel az égbe.
A fény elvakította a szemem.
És én olyan boldog voltam akkor.
Mondd miért engedtel el a kezem?

Eltörött a szárnyam, lezuhantam.
De itt a porban meg van a helyem.
Elfolytom a vágyam, hogy repüljek,
Túlságosan fáj a szerelem.

Milyen más lettél,
így hogy alíg látlak.
Más a szemed,
és ahogyan nézel.
Tudom már mennél,
és hiába várlak,
sosem leszek veled.
Semmit sem érzel.

Senki sem mondta el,
azt hogy szeretlek?
Nincs aggódás, se könnyek,
se törödés se hibák.
"Eltünök ha kell,
 majd elfeledlek."
Azthittem így könnyebb
a hideg nagy világ.


Mindenki felébredt
lapozott a könyvben.
De midegy már,
hisz elmúltak az álmok.
Messzire tévedt
árny vagyok a ködben.
Engem tovább lapoztál, 
én már semmit sem várok.

Elhulló levelek az emlékek.
Ablakon pára az élet.
Igazán senkit se ismerek,
s mint ha nem is ismernének.
A magasban szállni nagyon jó,
csak táncolnak a vágyak.
Se tegnapom, se holnapom,
messze járnak az árnyak.
Most nemtudom tegnap ki voltam,
álmodom, hogy holnap hol leszek.
Arcom bal felén a könnyeken,
a jobbik oldalam nevet.
A jobbik kezem folyton ír,
a bal pedig mindent elvet.
Bal oldalamon nincs jövö,
a jobbik folyton tervez.
A hullámvasúton felfelé
rég tudom zuhanni könnyebb.
Mert a bal oldali könnyeken
a jobbak csak nevetnek.
A bal oldali könnyeken 
hangosan nevetnek.
A jobb oldali könnyeket már
elígértem a csendnek.

.

Ha volna erre szó, hát mondanám,
de mint felhők közt a csillagok.
Nem látjuk csak setjteni lehet
a mardosó bánatot...