zita blogja

Hajnalodik, csak néhány 
gondolat gurul előttem
a buszmegálló felé menet.
Újságpapírt fúj a szél,
miközben a hajam
cibálva rajtam nevet.

Esőcseppek között szalad
előlem el a táj messzire
az üvegen át...
Meg se nézem ki ül mellém,
s hogy hová fér el
ennyi nagy kabát.


Kattog az óra, s mintha
nem akarna telni, vánszorog.
Húzza valami vissza a perceket.
Egy kávé, egy cigi, szünet...
Nem kérdezek bele a monotonitásba.
Beleszaladtunk hajnalból, éjszakába...


Újra a buszon, és csak nézem 
némán az imbolygó fejeket.
A levegőben cigi szaggal kevert kölni.
Majd laza séta után kulcs zörög,
úgy tesz az ajtó, mintha akarna nyílni,
azért kicsit nyikorog... nem akarok sírni.

A hetven, az egy nagy szám. 
Lássuk mit is kezdjek vele.
Legalább hetvenszer ölelt át
papó dolgos keze.


Hetven liter vizet
hordtunk mi már együtt,
hetven szem meggyet,
szőlőt, szilvát szedtünk.



Hetvenszer is eljönne,
értem akár a holdra,
mire én felkelek reggel,
már hetvenszer volt boltba.


Hetven tojást sütött,
finom friss kolbásszal,
mérnöki pontossággal
vágott paprikával.


Hetven szál gyertyától 
szétmenne a torta,
nameg az elfújásától
a papó torka.


Azt kívánom bárcsak
hetven halat fogna,
kinn a víznek partján
lenne sok szép napja.


Nem vagyok kicsi,
nem kell székre állnom,
boldog szülinapot
nevetve kiáltom.




Fogadd most hetvenszer,
majd a századikon százszor,
ezt a kis köszöntőt
az unokádtól.

Elhulló levelek az emlékek.
Ablakon pára az élet.
Igazán senkit se ismerek,
s mint ha nem is ismernének.
A magasban szállni nagyon jó,
csak táncolnak a vágyak.
Se tegnapom, se holnapom,
messze járnak az árnyak.
Most nemtudom tegnap ki voltam,
álmodom, hogy holnap hol leszek.
Arcom bal felén a könnyeken,
a jobbik oldalam nevet.
A jobbik kezem folyton ír,
a bal pedig mindent elvet.
Bal oldalamon nincs jövö,
a jobbik folyton tervez.
A hullámvasúton felfelé
rég tudom zuhanni könnyebb.
Mert a bal oldali könnyeken
a jobbak csak nevetnek.
A bal oldali könnyeken 
hangosan nevetnek.
A jobb oldali könnyeket már
elígértem a csendnek.

.

Ég veled... suttogom halkan.
Nem ismertelek...
Mostam arcod reggelente.
Fogtam a kezed.
Fogtam mikor fájt ... emlékszem.
Én emlékszem rád.

Ég veled... szerettelek.
A magad süket magányával.
A harcokkal... a mával.
A képekben látott tegnappal.
A kutyáddal, a lányoddal...
Szerettelek önmagadért.
Ég veled...

Nem felejtelek el sosem.
Az arcod a kezed éreztem,
hogy küzdöttél de a kor legyőzött.
S te voltál a hős... apa és férfi erőss.
Egykor mikor nem ismertelek.
Mégis szeretlek, és emlékezek rád.
Ég veled... 

Hülye vagy ha hagyod csak úgy