zita blogja

zita•  2019. január 13. 12:27

Búcsúzni kell

Barnásszöld szemeddel nézel rám szomorúan.
Mondd érzed – e, hogy mennyire szeretlek?
Most csak ölellek, óvlak, s félek iszonyúan,
hogy többször nem mondhatom már neked.
Kicsiny tested ernyedt, parányi, törékeny.
Gyönge, s még a széltöl is óvni kell.
Most csak nézlek téged félve, szegényen,
mert még nem tudlak, nem veszíthetlek el.
Tizenkét éve vagy már itt mellettem,
és közben teljesen a részem lettél.
Léted nekem jutó részét már elvettem,
nem is tudod, hogy hányszor megmentettél.
Nélküled maradok teljesen védtelen, 
ha el kell menned, hogy fogadjam el? 
Bölcs, szótlan, gyönyrü kedvesem
tudtam, hogy egyszer majd búcsúzni kell.

zita•  2019. január 9. 13:27

Idő

Kattog az óra a falon.
Könyörtelenül telnek a percek.
Órák, nappalok, éjszakák,
napok, hónapok, évek.
Semmiből leszünk mi emberek,
s testünk a semmibe porlad.
Fehér ujjakkal szorítjuk az időt,
mégis elfolyik csendben a holnap.
Öröknek hisszük, mégis oly rövid.
Elpereg, mint a homokszemek.
Nagy tettek, hatalmas pillanatok,
nem lesznek majd csak történetek.
Csak nézzük, hogy elfolyik előttük.
Pereg a homokóra, az inga leng.
S ha megáll a szívünk a végszóra.
Mindent elborít majd a csend. 
Olyan valótlannak tűnik,
nem látjuk a pazarolt ídőt.
Nem ismerjük fel amit veszítünk,
csak majd éppen a halál előtt.
Addig kell szeretni, amíg lehet.
Addíg amíg ketyeg az óra.
Semmit se bánni csak fáradtan
boldog mosollyal térni nyugovóra.

zita•  2019. január 8. 08:43

Lefestettelek

Ahogyan épp olvasol

lefestettelek.

Piros mosolyt szádra,

kékre a szép szemed.

Finom árnyékban a nyakad,

és a vállad vonalát.

A hófehér lapokat

a széket, a zongorát.

Amíg nem figyeltél

én lefestettelek.

Arcodra derűt,

szemedbe kék eget.

Hajadba szórva

ezüstös szálakat.

A csendben megbúvó

szerelmes vágyakat

zita•  2019. január 8. 08:39

Madár

Kalitkába zárt madár

vérző szárnya törött.

Csak dalol szomorúan

a sötét lepel mögött.


Kicsi a szűk kalitka,

a dal mégis vidám.

Egy kismadárról szól

odakinn a fán.


Hegyekről, szélről 

szabadságról mesél.

Énekel csak énekel,

sohasem henyél.


Vágyódó énekét,

meghallja a halál.

Fényes magas égbe

repül a madár

zita•  2019. január 8. 01:33

Mondd!



Egy lépésnyire voltál,

S mégis olyan távol.

Semmit sem értettél

szavaim sorából.

Senkid se voltam,

senkid se vagyok.

Szeretni akarlak,

s te nem hagyod.


Elkóborolt bárányod,

oly magányos vagyok.

Szeretni akarlak,

s te nem hagyod.

Mondd hogyan várjalak?

Mondd hogyan kérjelek?

Mondd anyám mit tegyek,

hogy engem is szeress?