Elmúlás
GondolatokSóhaj haiku
Mi végre a sok
Kétséges peronlépcső
Az is tönkre megy
Még sóhajtozunk
Tüskés útakon jàrunk
De vàr vonatunk
Elvisz bennünket
Oda hol semmi nem fàj
Ha felszàllunk rá
Félelem
Felhevült àĺlapot de nem szerelem
Apró pofonok a testekben bent
Aggódalom idegesség félelem
Stressz sejteket zabàl
Idővel megesz
Ne félj te balga
Hisz Isten kezedet tartja
Na és ha lezuhansz felemel mint
A csivitelőt felfelé az ég felé
Mikor kivàgjàk alóluk a fàt
Nem zuhannak le làm
Nàlunk az erő
Erőm te szilaj tettrekész kereslek
Mint unokàk lelkében nàlam is éledjen szépség
Ő ezerszer kimondja szeretlek
Amit te nekem adtàl az maga a reménység
Fàradtnak làtszol bénàn àllsz
Miért van az hogy lelked nem hevül
Csak àllsz mond mire vàrsz
Érezd ât minden àlmod teljesült
Mig az én fejem csak fő
Hőség őnti el folyton làzadón
Mitévő legyek hogy hogy éljek megfontolandóbb
Igy volt ez nàlam is a múltban régen
De ma màr elmém àlmokat nem sző
Nem teszek semmit sietve
Csipetnyível több erőm legyen màr csak ez kő
Szonettversenyre írt vers
Végleg elmentek
Időhálók foszladoznak
Az emlékek halványulnak
Másvilágra kik elmentek
Várom de nem integetnek
Újból lennék pici lányka
Borulnék anyám hasára
Puha volt kerek és meleg
Istenem miért felejtettem el
Emlékhálót idő rágta
De én egy lény újfent várja
Szövetnékét az időnek
Vízzel nappal foltozza be
Kimerítném azt a képet
Hol szobámba gyúltak fények
Szüleim örökké éltek
Bátyám nagy szemekkel nézett
Szívembe virágok nyílnak
Anyám helyett simogatnak
Mégis könnyezik a pálma
Miért maradtam ilyen árva
Túlsó part felé
Csak úgy elvan de van mozdulatlan
Életre vár de mind hiába
Az öbölben kaland ritkán várja
Válogatós csónak nem szeret
Vad habokat csak sima vízet
Tükör fényben nyugodt eget
Ha nyílt vízre kerülne viharok közt
Széttörne juj szél ki ne vigye
Így öbölben nyugton elvan tinta
Csikó és bohóc halak körötte
Közel a rév ki is köthetne már de vár
Ismeretlen a túlsó part még nem akar
Várnak ott már rá hívják gyere
Szülei s testvére ölelné szeretve
Révbe ért de fél ismeretlen a cél