Elmúlás

Nem siet az idő

Csak pörög az idő kerék

Ne bántsuk hát  szegényt 

Csak   forog körbe körbe

Ütemesen mindig ugyanúgy 

 viszi a telet őszt tavaszt nyarat 

Újra és újra

 viszi az ünnepeket születést halált 

 háborút  és békét sok katonát 

Forog és pörget mindenkit körbe 

Az örökösen mozgó időkerék

Küllőjén érzések ülnek

Emberek dalok könyvek

Mesék  versek körbe körbe 

Utaznak le fel és el mindaddig 

Mig ki nem esnek

 És  a semmibe elenyésznek

Túl sokat akarnak belőlem

De ahol szabad a rendezès

Azt  az útat elèrem èn

Haláltáncot jàrni nem akarok

Inkább csak rafcsin elbújok

Na akkor vèrszívók vègetek

Elviszik majd a testemet

Kereshettek helyemen l

Legszebb öröm a káröröm

Már elöre örvendek 

Nem talàltok engemet

Hány nap mèg hány èjszaka

Mennyi mèg a vèg ha ezt èrtenèm

Okos lennèk 

Más volt egèsz más

Mikor vègig ment az utcàn

Nem győztük  csodàlni

Ő volt az űrbèbi honnan

Pottyant ide  nem ismeri

A rendet mert nem volt

Rajta maszk se kesztyű

Fütyült  ő mindenre nem is

Èrtette csodálva nèzte az

Èrdekes maszkokat

Pöttyöseket kockásokat

Mi történt az emberrel

Mièrt visel mindenki maszkot

Hisz nincs maszkabàl most

Mièrt dugjàk el orrukat szájukat

Nem kapnak levegőt pedig

Ettől èlnek ők az

Egymás elől menekülők

Egymásra s  ràm is

Sandán bàmulnak

Bezzeg èn  tökéletes vagyok

Mindig aranyba ragyogok

eszem van tüdőm helyèn

 A szívem örök

Nem köhögök

Maszkot se hordok

Nem is akarok

Ha majd a pingpong labdák

 Újból pattognak

A tárlatok  kinyílnak

Vízben remegnek a hálók

kiköthetnek a hajók

Akkor azt mondom végre

Vége mehetünk a térre

Koncerteket hallgathatunk 

Utcabálokat is tarthatunk

Nem ásítnak néma hidak

Szökőkutak parkok terek

Hegyen vasút gyermekekkel

 Huncutúl zsúfolva

 Állva ülve lesz tele

Ha majd végre vége 

A járványnak vége

De még addig szobrok vagyunk

Rácsok mögül alig látunk

Nélkülünk lombosodnak a fák

Parkokban éled a tulipán

Fehér sárga cirmos piros

Árvácskák közt hú de csinos 

Figyi két hónapja rabol a kovi

láthatatlan és tűskés

Menekülünk előle

csecsebecse otthonunkba

Csigaházzal  a nyakunkba

Párszor pár méterre húzodva

Ha majd végre vége

Kimerészkedünk a térre

De addig nélkülünk is nő a fű

Sárga még a pitypang

Madarak baglyok varjak 

Szállnak szabadon

 Kék ég alatt 

Az élet nélkülünk halad

Maradj otthon szól a korlát

Bentről bámuld a fát

És várj szüntelen csak várj

Hátha vége lesz már

Szegèny bocik a vágóhídon

Èltek volna mèg egy kèt napot

Szegèny kocák a vàgóhídon

Èltek volna mèg ők is egy pàr napot

Mit tudjàk ők mi az a

Húszonőt százalèk amennyivel 

Több hús fogy

Boci koca jajgatni fog

Beijedt a nèp 

Mindent felvásárol

óóriás

az ètvágy

Sürgősen enni kő

adni kell  húsuk