Poór Edit -Eci blogja-

Szerelem
Eci•  2021. március 12. 09:01

A NAGY Ő /Novella/

Judit, húszas éveiben járt és függetlenként élte az életét. Hatalmas épület komplexumban dolgozott, azonban egy irodában csak ketten voltak kolléganőjével, Andival. Nagyon jól kijöttek egymással. Munkájukban is helyettesítették, segítették egymást. Olykor ügyfelekkel is foglalkoztak. Szeretett itt dolgozni.

Egyik alkalommal, magához vette mappáját, hogy az anyagot átvigye másik irodába. Már az ajtóban állva éppen megfogta a kilincset, amikor az lenyomódott. Tömör ajtó volt nem láthatott át rajta, de nyilván valaki épp akkor akart bemenni hozzájuk. Így óvatosan, résnyire nyílt az ajtó, és úgy is maradt.

Mind ketten lecövekeltek. Egy kb. 180 cm magas, vékony testalkatú, fekete hajú férfi volt, aki úgy nézett ki, mint akit a divatlapból húztak elő. Öltöny, nyakkendő és barna, igéző szemek. Csak álltak, mindketten mozdulatlanul és elmerültek egymás tekintetében. Juditnak szó szerint még a szívtájéka is belesajdult. Talán ez a fizikai fájdalom zökkentette ki őt ebből a révületből. Szinte alig tudott megszólalni, de félreállt és beengedte az ügyfelet, aki kolléganőjéhez jött. Igyekezett dolgát gyorsan elvégezni, hogy még ott találja a férfit az irodában, amikor visszamegy. Sohasem érzett még ilyet. Tudta, hogy még látnia kell, beszélnie kell vele, máris hiányzott neki. Ezt hívják első látásra szerelemnek. Még ott találta és le sem tudta venni a szemét róla, bár ez kölcsönös volt. Nagyon zavarban volt Judit, ezért úgy tett, mintha dolgozna. Persze fülei a férfi hangjára tapadtak, mert annyira ellenállhatatlan volt. Igazi mély, kellemesen csengő férfihang. Hát teljesen kész volt, nem is tudott a munkájára figyelni. Távozásakor hosszan tartották a szemkontaktust. Andi, persze mindent észrevett, hiszen jól ismerte Juditot és csak mosolygott, – fog még jönni többször – mondta. Ez megkönnyebbülést hozott Judit számára. Ott volt a lehetőség, hogy még látja…..és kitudja.

Mivel meg volt beszélve időpont az ügyféllel, Judit úgy intézte munkáját, hogy akkor ő is ott legyen. Már annyira várta a pillanatot, hogy láthassa szinte minden porcikájában remegett. Újra belépett az ajtón, még a levegő is megállt. Szemkontaktust tartva, leült kolléganője elé. Andi a hivatalos megbeszélést lazára fogta, hogy legyen alkalom közvetlenebb beszélgetésre hármójuk között. Ez meghozta az eredményt. Az ügyfelet Imrének hívták és Judittal megbeszéltek egy találkozót.

A randi remekül sikerült, sokat beszélgettek. Imre figyelmes, udvarias volt vele. Első látásra nagy szerelem mindkettőjüknek, boldogok voltak együtt. Munkájuk, nagyon lefoglalta őket, alig volt szabadidejük. Akkoriban még nem volt mobil telefon, vonalas is csak többnyire munkahelyeken. Így a kommunikáció nehézkesen működött. Azonban, kerítettek arra lehetőséget, hogy reggelente a munkahelyen egy keveset beszéljenek. Elfoglaltságuk miatt, hetente egy – két alkalommal, szinte csak hétvégeken tudtak találkozni. Amikor csak lehetett elmentek kirándulni, mindig nagyon jól érezték egymással magukat.

Nagy szenvedélyes szerelem lángolt mindkettőjük részéről. Olyannyira, hogy Imre kissé féltékeny is volt, hiszen Judit nagyon csinos, széplány és a férfiak rendszerint megbámulták. Emiatt néha keletkezett egy kis affér, de Judit még örült is neki titkon, hogy ennyire félti. Soha senki sem figyelt rá még ennyire és nem is szerette ennyire, mint Imre. Boldog, jól eső érzés volt egy ilyen férfi karjaiban lenni. Biztonságban érezte magát vele és végre női lénye is megvalósulhatott egy ilyen karizmatikus férfi mellett.

Több alkalommal voltak Imrénél a városon kívül egy gyönyörű kiskertben. A csodálatos sok szép virág közül a lilaakác mindig lenyűgözte Juditot. Csak ültek a kispadon és bódító illata átjárta őket, míg a fák egymásba borulva velük együtt ölelkeztek. Napsugara vidáman sütött le rájuk, ruhájukat lágy szellő simította. Hosszasan elmerengve üldögéltek e gyönyörű létben. Az idő elszaladt közben és Juditnak már mennie kellett. Imrének a következő héten külföldre kellett utaznia munkájából kifolyólag két hétre. Nehéz elválás volt a szerelmeseknek. Búcsúzóul egy kis virágot levágott Juditnak.

Judit ekkor nem sejtette, hogy ez lesz az utolsó emléke tőle. Néhány nappal később épp a napi lapot olvasta. Hirtelen lesápadt, az újság kiesett kezéből. Zokogva tört fel belőle, hogy nem! Imre nem hallhatott meg!

Debrecen, 10. 04.

Eci•  2021. március 3. 08:45

A KIS RÓZSÁS HÁZ / Novella/

            Lionelnek jól menő ügyvédi irodája van Toulonban. Rengeteget dolgozik és meg is van az eredménye. Feleségével együtt nevelik egyetlen gyermeküket Renét, aki éppen elkezdte az egyetemet. Boldog házasságban élnek már több mint húsz éve. Kikapcsolódásként, a nagyszülőktől megörökölt úgynevezett „kis rózsás házba” vonulnak vissza mindig a világ zajától, ha csendre, nyugalomra vágynak.

            Ez a ház a tengerpart közelében áll. Környéken is csak úgy ismerik, hogy a „kis rózsás ház”. Nem nagy alapterületű, de nagyon hangulatos kis nyaraló. A falán körben tűzpiros futórózsa nyiladozik, innen kapta a nevét. Az előkertjében különböző színű és fajtájú rózsák alkotnak mintát. Ablakából a tengert látni, melynek sós illatát enyhe szellő hozza el. A hullámok halk morajlása betölti a környéket. Távolabb egy kis sziget és jobbra sziklás hegyvonulat. Maga a tengerpartja homokos. Egy szóval festői, idilli táj. Itt viszonylag nagy távolságra található egy – egy házikó, biztosított az örök csend.

Lionel elképzelése az volt, hogy René a jogi egyetem elvégzése után, majd átveszi tőle a praxisát. Ő meg visszavonul feleségével a zajos várostól, békés kis nyaralójukba. Ám az élet mindig hoz fordulatot. Neje megbetegedett, rövid szenvedés után eltávozott a földi világból. Ezt nagyon nehezen tudta feldolgozni, és a munkájába menekült.

René időközben, ugyan elvégezte a jogi egyetemet az apja kérésére és hétköznapokon nála ügyvédbojtárkodott. Igazából a festészethez vonzódott, kitűnő tehetsége volt hozzá. Egyébként is szuper intelligens, jó memóriával rendelkező fiú. Minden szabadidejét a kisházban töltötte és hobbijának, a festészetnek élt. Az egyetemi évek alatt, udvarolt lányoknak, de komoly kapcsolatra nem került sor. Nem tudták elviselni, hogy tanulás után, a festészet az első és nem ők. Rohamosan teltek az évek.

Lionel nem nézte jó szemmel, hogy fiát teljes mértékben leköti a festészet. Féltette, hogy agglegény marad. Ő már korosodóan, szerette volna, ha fia megnősül és a végtelen csendet az apró gyermekek kacagása tölti be. Emiatt sokszor zsörtölődött is vele.

Az egyik hétvégén, ahogy kipakolta a festőállványát és éppen csak pár ecsetvonást csinált, amikor arra lett figyelmes, hogy valaki kiáltozik.

– Segítség…! – Segítség valaki…!

A hang irányába fordulva látta, hogy valaki a vízben úszik, elmerül, újra feljön és kapálódzik. Azonnal rohant és úgy ahogy volt ruhástól ugrott be, hogy ki mentse az illetőt. Akkor látta, hogy egy fiatal csinos lány. Kihúzta a partra, épp az utolsó pillanatban mentette meg, mert már nem volt annyi ereje, hogy magától újra feljöjjön a víz felszínére.

– Köszönöm…! – nyögte a lány erőtlenül.

René gyorsan hozott egy nagy törölközőt és becsavarta vele.

– René vagyok, – mondta.

– Elen, – és mosolygott hozzá.

– Hogy kerülsz ide? Itt nagyon mély a víz, erre nem szoktak úszkálni, legfeljebb néha egy – egy csónak.

– Kicsit arrább, gondoltam megmártózom. Csak úsztam és úsztam. Amikor felnéztem, hirtelen nem tudtam merre kell visszafelé úsznom. Itt, azt sem tudom, most hol vagyok, az erőm pedig már elfogyott.

– Még sosem találkoztunk, pedig én minden szabadidőmet itt töltöm.

– Igen, én Toulonban élek, csak néha a nagyimat meglátogatom, most is nála vagyok hétvégén. Látom a te ruhád is csupa víz, nagyon köszönöm, hogy megmentettél.

– Ja, megyek átöltözöm, veszek valami szárazat és készítek ki neked is, inget és rövidnadrágot meg ne fázz, sajnos csak férfi ruhával szolgálhatok – mosolygott hozzá René.

– Nagyon kedves vagy, köszönöm szépen, jó lesz – mondta viszonozva a mosolyát.

– Készíthetek egy limonádét is a nagy ijedtségre?

– Igen, jól esne.

– Itt a limó! A szobában kikészítettem számodra a ruhát.

Renének, nagyon szimpatikus volt a lány, pedig semmit sem tudott róla. A barna szemei olyan különösen, ellenállhatatlanul csillogtak. Elen, amikor elkészült, visszament Renéhez.

– Nagyon köszönöm a vendéglátást! Gyönyörű ez a ház és a kert is. Most mennem kell, de nem tudom merre induljak. Útba igazítanál? Holnap visszahozom neked a ruhádat.

– Természetesen, de gyere elviszlek a nagyidhoz.

– Köszi, de a kerékpárt valahol elhagytam, meg kellene keresni, aztán már odatalálok.

– Jó menjünk.

– Elindultak visszafelé, majd egy dombnál szólt Elen, hogy – ez, az itt állj meg kérlek. Innen, már tudom az utat.

– Rendben,  – de René kiszállt a kocsiból és betette a kerékpárt.

– Gyere haza viszlek, az a biztos – és mosolyogva kacsintott egyet.

A lány nem ellenkezett, örült neki, hogy addig is vele lehet. Nagyon elnyerte tetszését René. Amikor megérkeztek, már várta Elent a nagymamája.

– Drága kis unokám, hát merre jártál? Mi ez a ruha rajtad? Ki ez a fiú? Hogyhogy ő hozott haza, csak nem történt valami baj? – záporoztak a nagyi ajkáról az aggódó kérdések.

– René vagyok, – mutatkozott be, mosolyogva.

– Elen majd mindent elmesél. Nem is akarok tovább zavarni  –és kedvesen elköszönt.

Elen és a nagymamája között nagyon erős kapcsolat volt, szinte a pótédesanyja. Korábban minden iskolai szünetet az ő felügyelete alatt töltött el. Szülei nagyon elfoglalt üzletemberek. Jómódúak, de lányukra nem sok idejük maradt. Menedzser szakon végzett az egyetemen és most kiállítás szervezőként dolgozik egy galériában. Toulonban gyönyörű lakása van, azonban néha – néha, mint most is, a nagyinál tölt egy hétvégét.

A konyhában leültek az ebéd mellé és töviről – hegyire, mindent elmesélt neki Elen.

– Nagyon szimpatikus fiú ez a René. Hálás vagyok én is, hogy megmentett. Majd hívd el egyszer ebédre hozzánk. Sokkal inkább hozzád való, mint Gaston. Különben is hol van már megint, miért nincs itt veled?

– Jaj, nagyi! Tudom, hogy nem szívleled. Továbbképzésen van.

– Aha..! És te miért nem vagy vele akkor?

– Mert én inkább itt vagyok most veled, mosolygott Elen és kedvesen megölelte.

– Drága kislányom, tudod nincsenek véletlenek, a sors írja az életünket, és ami meg van írva az elkerülhetetlen. Gondolkodj el ezen.

– Igen tudom…, de Gastonnal már az egyetemi évek óta szeretjük egymást és együtt vagyunk. Nekem biztosan ő rendeltetett.

– Na, pont ez a bajom vele! Hány éve, nem jutott eszébe, hogy megkérje a kezedet és még csak a családot sem akarja közelebbről megismerni. Elég volt neki mindenkivel egyszer találkozni él, mint „Marci Hevesen” Neki mindig külön útjai vannak. Te, hányszor voltál a családjánál?

– Csak egyszer hívott meg, amikor megismertem a szüleit.

– Hát pont erről beszélek, nem vesz ő komolyan téged. Az idő meg csak eltelik.

– Nagyi értsd meg, szeretjük egymást és megbízok benne.

–Rendben, te tudod.

Másnap Elen visszavitte a ruhát Renének, aki ismét az állvány mellett folytatta az előző napi kép festését.

– De gyönyörű! – szólalt meg váratlanul a háta mögött.

René, annyira belefeledkezett a festésbe, hogy észre sem vette Elen érkezését.

– Jaj, szia! Ne haragudj nem vettem észre, hogy jössz. Látom, hoztad a ruhámat, köszi szépen.

– Egy italt?

– Igen köszi, olyan finom limó jó lesz, mint tegnap.

– Gyere, üljünk le itt a rózsa lugasban. Semmit sem tudok rólad, mesélj, mivel foglalkozol?

– Pazar ez az egész környék, és micsoda finom rózsa illat, teljesen elkápráztat. Megértem, hogy szeretsz itt festeni. Van több képed is? Megmutatod? Ez is csodálatos, amit most csinálsz, jó érzéked van hozzá.

René furcsállotta, hogy kitért a kérdése elől, de nem akart tolakodni. Elővette a mappáját és megmutatta, a többi képet is. Ezek sokkal szebbek, mint amiket sokszor kiállítunk.

– Te szoktál kiállítani belőlük?

– Még nem volt rá alkalmam.

– Ezek fantasztikusak és a grafikáid is.

– Nagyon köszönöm, örülök, hogy ennyire tetszenek.

–Megadom a telefonszámomat, majd hívj fel, ha úgy gondolod, hogy szeretnéd őket kiállítani. Kiállítás szervező vagyok egy galériában.

– Igen? – kérdezte meglepődve René.

– A sors útjai kifürkészhetetlenek, bár tudom nincsenek véletlenek.

– Te is olyan vagy, mint a nagyim, – mondta és felnevetett.

– Akkor biztosan jól megértenénk egymást, – mosolygott vissza és kacsintott hozzá René.

– Apropó, ő is szeretné megköszönni neked, hogy megmentetted az életét, egyetlen unokájának. Kérte, hogy hívjalak majd el egy ebédre. Csak a mai nap nem jó, mert már készülök vissza Toulonba. Nem tudom, mikor jövök legközelebb, de légyszi add meg te is a számod és majd hívlak, ha újra itt leszek.

– Köszönöm szépen a meghívásotokat, örömmel elfogadom. Jól érzem, magam a társaságodban, kedves lánynak ismertelek meg és szívesen találkoznék veled Toulonban is. Tudod hétköznap én is ott dolgozom.

– Nagyon kedves tőled, de maradjunk majd az ebédnél. Gaston a barátom és nem valószínű, hogy örülne neki. Tudod még az egyetemi évek alatt szerettünk egymásba. Hat éve együtt is élünk.

– Értem, bocsáss meg nem akartam tolakodni, csak nem láttam gyűrűt a kezeden.

– Mert nem is volt eljegyzés, nem tartottuk fontosnak.

–Aha.., és most hol van ő? Miért nincs itt veled?

– Továbbképzésen van.

– Akkor mért nem vagy vele? – Jaj, ne haragudj a kérdéseim miatt, végül is semmi közöm hozzá, csak önkéntelenül vetődtek fel a gondolataim, amiket hangosan ki is mondtam.

– Ne már….! Tényleg pont olyan vagy, mint a nagyi, ő is ugyanezeket kérdezte. De semmi baj, akkor majd jelentkezem.

– Rendben és köszönöm a meghívást, kézcsókom a nagyidnak.

René szomorúan nézett a lány után. Gondolta erről is lekésett, pedig igen mély nyomot hagyott a lelkében. Maga sem tudta megmondani mi az, ami ennyire vonzotta hozzá. Mindennap ott volt a gondolataiban, folyton a telefonját bámulta, és azt várta, hogy egyszer csak Elen hívja. Ő nem merte, hiszen barátja van és nem akart kettejük közé állni.

A lányt lekötötte a munkája, sűrű napjai voltak. Már egy hónap is eltelt talán. Furcsállta, hogy szinte naponta bevillan előtte René mosolya. Szinte menekült előle a munkába. Már restellte, hogy a nagyinál is régen, volt, mindig csak ígérgette, de nem került rá sor. Lelke mélyén félt a Renével való találkozástól. Olyan vonzalmat érzett iránta, amit Gaston iránt nem, és ez borzasztóan zavarta. Talán ez lehet az igaz szerelem? Tette fel magának a kérdést. Teljes zűrzavar volt a szívében, hiszen Gastont is szerette, csak másképpen. Hiába próbálta a René iránti érzéseit elnyomni, annál rosszabbul érezte magát. Elhatározta, hogy ez nem mehet így tovább, ki kell derítenie, hogy ha találkoznak, mit fog érezni.

Tényleg nincsenek véletlenek, egy művész lemondta betegség miatt a kiállítását. A galériában szabaddá vált egy hét. Elen telefonált Renének, hogy hozza a képeit és egy hétre ki tudja állítani, van szabad hely. Éppen jókor, gondolta, legalább letisztulnak, majd az érzései és végre megnyugszik, ha találkozik vele.

René nagyon boldog volt, amikor megcsörrent a telefonja és látta Elen az, olyan gyorsan vert a szíve, hogy majd kiugrott. Persze örült a kiállítás lehetőségének is. Azonban minden örömét felülmúlta, hogy újra láthatja őt.

A találkozásuk alkalmával, legszívesebben egymás nyakába ugrottak volna. René, azonban látta, hogy a lány igen visszafogottan hivatalos. Elfojtották az egymás iránti érzéseiket. Remekül lezajlott a kiállítás és pár képet vettek is tőle.

– Szabad vagy ma este, meghívlak vacsorára itt a közeli étterembe?

– Ne haragudj, nem lehet, már sietek haza.

–Csak üzleti vacsora, szeretném megköszönni neked a lehetőséget.

– Nincs mit, hiszen a lehetőség adott volt és te nagyon tehetséges vagy. Talán két hét múlva, majd el tudok menni a nagyihoz és akkor áll az ebéd. Megünnepeljük, de majd telefonálok. Mosolygott, majd sietősen az órájára pillantva, közölte, hogy most mennem kell. René szomorúan, de elfogadta a visszautasítást, nem is tehetett mást.

Alig telt egy hét, amikor úgy hozta a sors, hogy Elen már kora délután haza tudott menni. Látta, hogy Gaston kocsija a ház előtt áll. Meglepődött, hogy már ő is otthon van. Gondolta, de jó akkor még el tudnak menni még valahová kikapcsolódni. Ahogy az előszobába ért látta, hogy ismeretlen kiskabát van a fogason, mi az vendéget is hozott, morfondírozott magában. Fura hangok ütötték meg a fülét, ami már nem tetszett neki, balsejtelmei lettek. Egyből a hálószobába ment és ott találta Gastont egy másik nővel. Totálisan kiborult.

– Azonnal tűnjetek innen, mindketten! Most! – ordította teljesen kifordulva magából.

A lány nagyon megijedt és rögtön összeszedte magát, már ott sem volt. Elen könnyeivel küszködött, egyszerűen hihetetlen volt számára ez a szituáció, annyira megbízott Gastonban. A fiú, próbálkozott, bocsánatot kért, de hiába.

– Gaston, egy szót sem akarok hallani tőled!  Szedd össze a cuccodat és soha többé látni sem akarlak! Igyekezz! – ordította Elen.

Teljesen kibukott, vége minden álmának, amit Gastonnal épített fel. Már egyedül maradt a lakásban, de csak zokogott megállás nélkül. Kezdett esteledni rájött, hogy nem bír abban a lakásban maradni, az ágyban aludni. Kivett egy hét szabadságot, gyorsan összecsomagolt, majd leutazott a nagyihoz. Már egészen későn érkezett meg.

– Mi történt, kislányom, hogy ilyen későn jössz? Nem is szóltál nekem – kérdezte ijedten.

Elen a sírástól szinte szóhoz sem jutott.

– Gyere, főzök egy kis nyugtató teát.

Elen csak bólogatott, majd kicsit megnyugodva elmesélte a történteket.

– Nagyon sajnálom, – mondta és magához ölelte Elent, majd ő is elmorzsolt egy könnycseppet.

– Maradhatok itt egy hetet?

– Persze, micsoda kérdés ez! Tudod, hogy mindig örülök, ha itt vagy és addig maradsz, ameddig csak akarsz.

– Köszönöm, most megyek aludni. Jó éjt – és adott egy puszit a nagyinak.

–Aludj jól! Pihend ki magad.

Jól teltek napjai, már egészen kezdett magára találni Elen. Sokat beszélgettek a nagyival. Átgondolta és megértette, hogy bármennyire is fáj, de új életet kell kezdenie és túl kell lépni ezen. Még fiatal és még találhat olyan valakit, aki becsületes. Azt tisztán látta, hogy abban a lakásban már nem tud boldog lenni senkivel, el kell adnia és valahol máshol kell majd lakást vennie. Kiment a kis dombra, hogy teljesen egyedül gondolja végig az elkövetkezendő teendőit.

René éppen ment visszafelé a városba és azt hitte rosszul lát. A kis dombon ott ült Elen. Azonnal megállt és oda ment hozzá.

– Szia Elen! Hát te?

A lány megörült, ahogy meglátta, szinte fellélegzett.

– Itt vagyok a nagyinál, szabit vettem ki, történt egy kis változás.

– Mesélj! – közben leült a lány mellé.

Még mindig könnyek között beszélt a történtekről. René közben átkarolta, Elennek jóleső érzés volt a vállán kisírnia magát.

– Ha akarod, én mindenben segítek neked, mindig számíthatsz rám.

– Nagyon kedves tőled! Köszönöm. Holnap gyere el, a már rég esedékes ebédre – hívta mosolyogva.

– Ott leszek! Köszönöm! Haza vigyelek?

– Jaj, nem! Köszi, itt a kerékpárom.

Elen boldogan mesélte a nagyijának, hogy találkozott Renével és meghívta ebédre. Szinte kicserélték, újra önmaga volt. Másnap az ebédnél felszabadult, remek hangulatban beszélgettek és jókat nevetgéltek.

Pár hónap múlva a lány talált megfelelő lakást és a költözéshez megkérte Renét, hogy segítsen. Persze ő készséges volt. A barátságuk kezdett elmélyülni. Tudat alatt, már régen szerelmesek voltak egymásba, talán az első pillanattól kezdve. René, nem akart tolakodó lenni, így elnyomta érzéseit. Elennek, pedig ott volt Gaston és bár furcsállta a jelenséget, de nem akart neki teret adni.

Most jött el az ő idejük, végre szabadon feltörhettek mindkettőjük érzései. Minden percüket együtt töltötték, nagyon boldogok voltak egymással. Imádtak a kis rózsás házban lenni. René festhetett nyugodtan, amíg Elen ellátta a házi teendőket. Sokat voltak a nagyinál és segítettek neki, amiben csak tudtak. Lionel is boldog volt, végre látta a lehetőségét annak, hogy még megismerheti az unokáit.

            A karácsonyt mindannyian Elen szüleinél töltötték és René megkérte a lány kezét, aki boldogan mondott igent. Egy félév múlva már az esküvőjüket tervezték. Nem vártak sokat a családalapítással sem. „ A kis rózsás ház” meghozta számukra is a boldogságot. Ami a sors könyvében meg van írva, az kitörölhetetlen.

 

Debrecen, 2021. február 2.

Eci•  2021. február 15. 09:23

RÉGI SZERELEM /Novella/

        A történet Svájcban játszódik, az 1800 – as évek tájékán egy kisvárosban. Abban az időben sűrűn előfordult a családok közötti viszály, főleg vagyonosodás miatt. A szülők már előre kiszemelték fiaik vagy lányaik jövendőbelijét rangjukhoz méltóan. A szerelem igaz érzéseinek nem engedtek teret, mert a vagyon és rang jelentett mindent számukra.

        Antony és Carl gazdag nemesi család sarjai. Carl csak két évvel volt idősebb öccsénél Antonynál, aki 23 múlt. Sudár, magas és jó kiállású ifjak voltak. Kiválóan meg tanultak vívni, pisztollyal bánni. Az egyenruha úgy állt rajtuk, mintha rájuk öntötték volna. Időnként bált rendeztek a városban és ők mindig jelen voltak, szüleikkel együtt természetesen. Minden leány szívesen fogadta közeledésüket. A szülők azonban különös gondot fordítottak arra, hogy észrevétlenül, de eltávolítsák fiaik közeléből azokat a leányokat, akik nem voltak méltóak rangjukhoz.

Maya, szintén gazdag nemesi családból származott és a városban lakott egy kisebb kastélyban édesapjával, mert édesanyja korán meghalt. Jó viszonyban voltak Carlék családjával. Néha Maya is elment a bálba, de sohasem táncolt senkivel, igaz már 21 éves volt, de nem akart még udvarlót. Inkább csak szórakoztatta az ott jelenlévők mulatsága. Kicsit visszahúzódó, magának való volt, ezért nem is keltette fel a férfiak figyelmét. Édesanya és testvér nélkül nagyon egyedül érezte magát. A szomszédos faluban volt egy barátnője Kathy. Vele is csak ritkán tudtak találkozni.

Kathy 19 éves volt, nagyon csinos, gyönyörű barna szemű és hosszú fekete hajú leány. Szüleivel élt, jómódúak voltak, de nem nemesi származásúak. Így ők nem voltak hivatalosak a bálokba. Barátnőjével nagyon szeretett együtt lenni mindig jókat beszélgettek. Időnként, amikor bement a városba vásárolni, akkor mindig találkoztak, úgy szerették egymást Mayával, mint két testvér.

Egyik alkalommal Maya és Kathy, épp a cukrászdában süteményeztek és nagyokat nevetgéltek, amikor váratlanul odaköszönt hozzájuk Antony. Maya bemutatta őket egymásnak. Kathy és Antony között szikrázott a levegő, egymás szemében elmélyülve, szinte tudomást sem vettek a külvilágról. Csak fogták egymás kezét és úgy maradtak pár pillanatig. Majd kezdett kicsit kínos lenni a helyzet, hogy ebből kizökkentse őket Maya, hellyel kínálta Antonyt. Ő persze szívesen csatlakozott hozzájuk. Vidáman beszélgettek tovább, nagyokat nevettek Antony történetein. Eközben észrevétlenül fellángolt a szerelem közöttük Kathyvel. Az idő nagyon gyorsan elröpült. Antony szerette volna hazakísérni Kathyt, de ő szabadkozott. Így Mayát kísérte haza, végig Kathyről ábrándozva.

Otthon Antony folytatta az áradozást Carlnak, teljesen elvarázsolta a leány. Ezek után, már ő is nagyon kíváncsi volt rá. Megbeszélték, hogy következő bálon a lánynak feltétlen ott kell majd lennie. Ehhez, azonban Maya segítségét kellett kérniük járjon közbe, hogy Kathy is ott lehessen. Maya boldogan tett eleget a felkérésnek, hiszen látta, hogy mennyire kölcsönösek az érzéseik.

Eközben Kathy fejében csak Antony járt, aki elbűvölte teljesen. Elmerengett szép barna szemein, látta maga előtt kedves mosolyát és arcán azt a kis gödröcskét, mikor mosolyra nyitotta száját. Önfeledt álmodozásából a csengő hangja riasztotta fel. Távirat érkezett, ünnepélyes meghívó az első báljára. Szárnyalt, epekedve várta az alkalmat tudta, hogy találkozni fog Antonyval.

Elérkezett az estély napja, a fiúk már ott voltak és türelmetlenül várták Mayát és Kathyt.    Már elkezdődött a mulatság, két lány még nem volt sehol. A jelenlévők nem értették, hogy Antony és Carl még miért nem kért fel senkit, hogy – hogy még nem táncolnak.

Egyszer csak kinyílt a duplaajtó, és mint egy királynő fehér ruhájában megjelent Kathy, barátnőjével az oldalán, szüleik kíséretében. Antony eléjük sietett, bemutatkozott és rögtön felkérte Kathyt. Nagy, szenvedélyes szerelemet éreztek egymás iránt. Carlnak is megakadt a szeme Kathyn, ahogyan fekete hajának hullámai vállára simultak, szinte elkápráztatta látványa.

Nem tétovázott odament és bemutatkozott, majd lekérte a lányt öccsétől. Kathynek ez túl gyors volt, csak táncolt és táncolt, de szemével folyton Antonyt kereste. A zene épp a végéhez ért és Carl visszakísérte Kathyt a szüleihez.

Antony dühös volt bátyjára, össze is vitatkoztak. Carl kínosan ügyelt arra, hogy ezt mások ne vegyék észre.  Az est hátralévő idejét Antony és Kathy boldogan töltötték egymás társaságában. Carl lopva, irigykedve figyelte őket.

A szülők nem értettek egyet ezzel a kapcsolattal. Antony szülei határozattan tiltották őket egymástól, mert rangon alulinak ítélték Kathyt. Carl féltékenysége miatt a szülőknek adott igazat. Kathy szülei, tudták ezt és féltették lányukat a kapcsolattól.

Ezért mindig csak titokban találkozhattak és csak rövid időkre. Szerelmüket nagyon komolyan titkolniuk kellett. Emiatt nagyon szenvedtek és elhatározták, hogy megszöknek. Majd együtt kezdenek új életet. Azt tervelték ki, hogy találkoznak Mayánál és onnan együtt szöknek tovább.

Kathy már ott volt útra készen várta Antonyt. Persze ezt az egészet még Maya apja előtt is titokban kellett tartani. Ezért külön érkeztek, hátsó bejáraton és a kastély egyik szobájában találkoztak, amit már régóta nem használtak. Estére beszélték meg a találkozót, amikor nagyobb valószínűséggel, már nem látják meg őket. Úgy gondolták hajnalban, még napfelkelte előtt indulnak tovább. Már késő este volt, talán tíz is elmúlt. Kathy nagyon aggódott Antony miatt. Végre megérkezett, nagyon boldogan fogadta, nyakába borult és úgy szorította, mintha sohasem akarná elengedni. Hatalmas sóhajtás tört fel belőle, hogy most már mindig együtt maradnak és nem kell többé bujkálniuk.

Antony lágyan kibujt Kathy öleléséből, komor arcát könnyek áztatták. Kérte üljenek le, megfogta a leány kezét és közölte vele, hogy családja miatt, mégsem teheti meg. Ne haragudjon rá, próbálja megérteni. Kathy, kétségbe esetten ült az ágy szélén egy hang sem jött ki a torkán. Könnyek folytak rémült arcán. Antony szorosan magához ölelte, majd búcsúcsókot adott és lehajtott fejjel összetörten távozott.

Maya másnap haza kísérte Kathyt, hogy ne legyen semmi gond a szülőkkel. Elmondták, hogy hosszúra nyúlt a társasjátékozás, észre sem vették, hogy elszaladt az idő. Késő este, már nem akarták hazaengedni Kathyt ezért ott aludt náluk. A szülők aggódtak ugyan, de örültek, hogy épségben hazakísérte Maya a lányukat.

Kathy magányába fordulva töltötte napjait. Nem akart egy férfit sem megismerni, mert félt az újabb csalódástól. Érzelmei is még Antonyhoz kötötték. Az idő múlásával halványultak érzései és kissé felengedett a bánata is.

Egyik nap, amikor városba ment vásárolni, feltűnt neki a hirdetőtáblán egy új hirdetmény. Antony és Carl esküvőjének időpontja egy leány testvérpárral. Kathyt szíven ütötte a hír a történtek óta semmit sem hallott Antonyékról. A testvérpárt ismerte, ők is nemesi sarjak voltak és megfeleltek a szülők elvárásainak. Ott állt a hirdetőtábla előtt és mozdulni sem bírt. Ekkor érkezett meg Maya szerencsére. Karon fogta és beültek kedvenc cukrászdájukba. Megpróbálta felvidítani Kathyt.

Kathy megértette, hogy el kell fogadnia a helyzetet és beletörődött sorsába.

Ám, nem messze tőlük lakott egy fiú, Johan. Mindig nagyon figyelmes volt vele, de Kathy nem figyelt rá eléggé. Johannak nagyon tetszett a lány, néha elviccelődtek. Azonban közeledni nem mert hozzá. Félénk, bátortalan fiú volt.

Kathy éppen hazafelé igyekezett, amikor egy lovas szekér, olyan közel futott el mellette, hogy majdnem elsodorta. Az ijedségtől, megszédült és elesett. Johan ott termett és felsegítette a lányt. Erős karjaiban megtartotta. Ilyen közel még sohasem voltak egymáshoz. Valami történt ekkor, Kathy most látta csak milyen csodálatos férfi karjaiban van. Johan hazakísérte őt és vette a bátorságot az udvarláshoz, melyet szívesen fogadott Kathy.

Az érzéseik egymás iránt egyre jobban elmélyültek. Kis idő elteltével Johan megkérte Kathy kezét, aki boldogan mondott igent és rövidesen kitűzték az esküvőt is.

 

Debrecen, 2020. 10.

Eci•  2019. november 23. 13:06

ELENGEDTELEK

 

 

Talán a sors keze volt,

Hogy egymásra találtunk.

A lángoló szerelmünk,

Nekünk, nyugtot nem hagyott.

 

Az elsöprő vágyaink,

Döntésre kényszerített,

Azonban nagy távolság,

Ezt nem könnyítette meg.

 

Megtetted, mert szerettél,

Bár életed nagy részét,

Családoddal ott élted.

Az éveknek alkonyán,

 

Nehéz már váltani,

Te jöttél, gyökereid

Kapaszkodva maradtak.

Közös létünk, telt szépen,

 

Ám, lelkednek nagy részét,

Honvágyad töltötte be.

Láttam fájó érzésed,

Boldog légy, fontos nekem.

 

Őszintén szerettelek,

Ezért elengedtelek.

Lelkem békés és nyugodt,

Mert így vagy boldog tudom.

 

Db. 2019.11.

 

 

 

Eci•  2019. március 29. 08:05

SZÜLETÉSNAPODRA

 

 

Esti fényben felragyog,

A Te boldog csillagod,

Megszülettél énnekem,

Találkoztál én velem.

 

Sorsforduló hozta el,

Nekünk találkozni kell,

Sorsunkat megírták,

Most az alkony ragyog ránk.

 

A születésnapodon,

Új életed induljon,

Szemed fénye lobogjon,

Boldogságtól csillogjon.

 

Szívem húrján játszom el,

A szerelmes lelkemmel,

Legboldogabb Te legyél,

Velem mindig itt legyél.

 

A születésnapodon,

Isteni áldás hulljon,

Az öröm megtaláljon,

Reád angyal vigyázzon.

 

2016.

 

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom