rosszkedvűen

A húrok maguktól szólnak, már nem én pengetem,
magamban bolyongok, nincs miért a mélyre szálljak,
áthajóztam minden vízen, patakon, tengeren,
a partokon halott lelkek sírnak, rám várnak.

Hadész fogadj be - fáradok!

Nem életet hordozok, a halál az ajándék,
nem vágyakat keltek, csak megriadt arcok,
ijedt szemek bámulnak rám, ez félelem játék
csak zavart menekülés, lehulló csúf álarcok.

Hadész fogadj be - hallgatok!

Elnyílt virágok fonnyadnak temetők árkában,
gyöngyök gurulnak szerte-szét fényüket vesztve,
a halált hordozom elhazudott álcámban,
nem vér folyik ereimben, az a méreg nedve.

Hadész fogadj be - zuhanok!

Elfogytak az utak, felszaggatott vágányok,
szétszakadt cipők, ruhák, meztelen testem,
az álmok már csak emlékező sóvárgások,
cipelem terhem, önmagam vagyok vesztem.

Hadész fogadj be - halott kopog!

Adj hatalmat a senkinek,
felfújja magát, megdagad,
nagyon fontos lesz hirtelen,
mert tudja, célja felé halad,
élet-halál ura akar lenni,
ezért már mindenre képes,
fura egy állatfajta a senki,
jellemtelen és agy-szegényes.

Mondd, hová hajtsam a fejem, kit öleljen karom,
magányos utamat járom, csak hangod visszhangzik.
Hol vagy? A börtönben a nap is fennakad a rácson,
szellő sem jár, egyetlen kis madár sem trillázik.

Hieroglifák a falakon, gyors mész áthúzással,
daróc pokróc az ágyra vágva, csicska létezés,
pár perc séta, pofa súlyba, jóban a hallgatással,
nincs lét, csak cigivel, teával létezik feketézés.

Mi a bűnöm, gyilkos még nem vagyok, tán leszek,
bár hiszem engem ölnek meg, talán jó is lenne,
valaha Isten voltam, ma már csak pária, de élek,
és ez baj, mást bosszant, küldene már kötélre.

Van bűnöm, merek szeretni, merek ölelni, hinni,
és ez megbocsáthatatlan, nincs már rá jogom,
másé a világ, nekem meghalt, tudsz feledni?
Hol a helyem? Élek még vagy azt is csak álmodom?

Nem érdekel semmi,
egy zavar csak, hogy holnap fel kell kelni,
jó lenne egy transzformáció,
de a föld alatt,

az akrofóbia
kegyetlen, meg minek is az élet,
licitáljatok, kinek mit érek,
selejt már ugyan és rajt külsérelmi nyomok,
de talán az életről valamit tudok,
és megtanítom bárkivel,

>>az ember csak egy "közlekedő edény",
néhány virgonc farkinca versenyfutása,
aztán a létezés, a halálos mérgezés<<

míg megnyugszik a lélek és test,
eljön a végső est, búcsúpuszi nélkül,
nos, induljon a bolt, nem kérek csak picit,
csak maga a jóindulatod legyen a licit.

inplantált agy-mosás, sommás vélemény nyilvánítás,
kell valami más? egy vállrándítás, egy ásítás
és elalvás, hűségnyilvánítás álomországban,

brékó! brékó! brékó!
vigyázz, aknarakás, mert egy hegylakó
a lapuk közé zörgette a harasztot, hagyott malasztot
bőséggel, kövér seggel tükrözte az alkonyatot,
s nem fintorog a mameluk, bár enyhén szagos,
mégis szapora a nyelvcsapás, de így telik a padlás,

tedd ha bírja a gyomrod, attól se félj hogy elrontod
az önéletrajzod - mert most már analóg megkapod
ugyanazt a valagot - hát nyald!

maradj szolga