HADÉSZ FOGADJ BE

A húrok maguktól szólnak, már nem én pengetem,
magamban bolyongok, nincs miért a mélyre szálljak,
áthajóztam minden vízen, patakon, tengeren,
a partokon halott lelkek sírnak, rám várnak.

Hadész fogadj be - fáradok!

Nem életet hordozok, a halál az ajándék,
nem vágyakat keltek, csak megriadt arcok,
ijedt szemek bámulnak rám, ez félelem játék
csak zavart menekülés, lehulló csúf álarcok.

Hadész fogadj be - hallgatok!

Elnyílt virágok fonnyadnak temetők árkában,
gyöngyök gurulnak szerte-szét fényüket vesztve,
a halált hordozom elhazudott álcámban,
nem vér folyik ereimben, az a méreg nedve.

Hadész fogadj be - zuhanok!

Elfogytak az utak, felszaggatott vágányok,
szétszakadt cipők, ruhák, meztelen testem,
az álmok már csak emlékező sóvárgások,
cipelem terhem, önmagam vagyok vesztem.

Hadész fogadj be - halott kopog!