rosszkedvűen

Menj tovább,
kezedért nyúlok, de ma nem érsz rá, vár a család,
ez egy hideg világ,

vár a giccsesre díszített nagy karácsonyfád,
megtörik itt az az emberi biztonság,
bontsd a csomagokat, szépek
mit magadnak reménykedve predesztinálsz,
ne nézz ránk

hiába a remény, tudod, hogy hazudsz,
mikor csodára vársz,
hallgass, egyél-igyál ma

csavargók ülnek az árokpartok koszában félve,
neked a jó, válogass,
hogy mikor rúg beléjük segítő láb,

veled az Isten, Jézus érted halt,
ez egy hideg világ

a férgeket kerüld, bepiszkolják szép cipőd,
menj tovább! menj míg menekülni tudsz,
egyél, igyál ma, tiéd a világ

ezek a kívül-belül koszos vonatok
mindig késnek, talán átok - a románok
vagy a lassan éhen haló "kelet" bosszúja,
- az Ister tőlem húsz percet
lopott mire a Baross térig cammogott,
borult a menetrend,
az eső is eleredt, cigaretta a keleti előtt
(bár a füst befelé szállt)
néha meglódul az idő,
percenként hét tonna élőhús zúdul két
lábon a térre az ötpercenként érkezőkből,
van ki rohan, van  ki csak bámészkodik
egy csúf utcán
(metrónégy feldúrt zűrzavara bont
képet a felüljáró előtt),
egy nő pénzt gyűjt
(talán jó célra) - kap egy kétszázast,
két másik nő is gyűjtene, a hideg
ellenére szétgombolt blúzban (az egyik melle
márkásnak mondható),
furcsa, hogy alig nő
szoknyában, mindenkin nadrág - néhány jó
formájú, pótolja a hiányzó napot
(de legtöbb tán el is takarná),
fenét se érdekli, korog a gyomrom

"idő" van - irány a mély, mozgólépcső, kár,
hogy csak metrószintig ér,
                a pokol onnan még messze van

nem ezt ígérted Jeruzsálem forró nyarában,
mikor a siratófal előtt próbáltam megérteni a hosszú szakállak
mormoló imáit s próbáltam összeszedni morzsáit mit még őrzök
a gyermek-lélek esti szófogadó összetett ujjacskáiból

a kövek közé kapaszkodó folyandárok oxigén éhsége jajgat,
s néhány szó is felsír a hosszú barkók között,
furcsa itt minden, negyvenöt celcius fok,
mégis fekete öltöny,

mit keresek?

magamat
és téged Jézus,

nem ezt ígérted mikor a stációk útján lihegtem és elborzadtam
a modern kufárok kapzsi hangzavarán
és nem ezt ígérted mikor a Szent-Sír templomában térdeltem
a tested nyomát őrző márvány fekhely mellett

miért büntetsz?
miért nem engedsz?

légy engedékeny, megszenvedtem önmagam,
oldozz fel az élet terhe alól
és cipelem bűneim a pokolban -
hol a végső megnyugvás vár

Szavakkal játszunk,
teremtünk és temetünk,
gyújtunk és oltunk,
számolunk,
szűk markunk szorítja
nem létező vagyonunk,

büszke pőrén ingünk
szakítjuk a fagyot hozó szélbe,
magunkat csodáljuk
és a tükörbe nézve
nem értjük egy öntelt pofa
gúnyos vigyorgását,
arcunkon ragyákat számolunk,
mert ha nagyon akarunk
látunk,
s mily büszkék vagyunk,
mert amit bámulunk, az
- önmagunk -.

Kezdjük előlről:
- szavakkal játszunk,
igazmondóként hazudunk,
de közben elvárjuk,
hogy a világ csodáljon,
a rohanó pillanat megálljon
ha késik a gondolat,
ha közben zökken a tudat,
követeljük,
hogy löttyedt izmunk legyen
Mister Univerzum
vagy köldökig lógó mellünk
és két-székes seggünk
ringjon mint Miss Világszépe,
na,
ennyit egyelőre.

De mégis,
folytassuk:
Istent már a pokolra űztük,
Luciferrel kvaterkázunk
mert sikk ma a bunkót játszani,
nappal aludni,
éjszaka
a falat kaparni,
a csillagokról dalolni,
de a negyvenes égőt
spórolósan lekapcsolni,
s néha magunkhoz nyúlni,
behunyt szemmel -őt álmodva-
onanizálni, maszturbálni!
Bevalljuk?
Dehogy!
Se férfi se nő
mert élünk mint a tízparancsolat
/legalább mi becsüljük magunkat/.

Már unom,
de ha akarod,
akkor még elmondom:
-igazmondóként hazudunk,
falakat bontunk
de csak azért, hogy
magunk köré építsük,
magunkat zárjuk a sötét,
hangtalan semmibe,
s az esendő bűnt elítélve
találjunk ki új bűnöket
és fussunk még egy kőrt,
hogy tiszteljen a világ
/mint jérce a kakas előtt,
bár tudja és kívánja...
...legyen meg a flört/!

árokba tört létezések halott falvak között futnak
lerongyolt földek mellett, egy régen kirabolt országból
remény nélküli vakon, a holnapról már nem álmodnak,
éhük marja szájuk, szomjuk sem oltják kiszáradt kútból,

nem lázad már a halálra ítélt nincstelen rabszolga,
hallgat, mert még élni akar, ha nem is többet, pár napot,
nem épült körötte szögesdrót, de mégis be van zárva
a nyomorba, valaha volt vadsága már elpárolgott,

a politika pengéje zsebét szétmetszette, mindent
ellopott tőle, múltját, jövőjét, rá csak eső hullik
míg a kevesek lubickolnak a fényben, de hát a trend
ma ez, ha megdöglik - dobják árokba, Istent nem félik

mert ők az Istenek, nekik majd kripta épül, nyugalmuk
talán törvénybe lesz foglalva és a krematórium
ad nekik búcsút halk szép zenével és az örök álmuk
hulló fekete hamu sem zavarja, purgatórium
nem az otthonuk, mert mennyeket gyártattak a senkikkel,

holnap két karodban fog éhen halni gyermeked ember!
ébredj végre fel !