Pleroma

I.
örök és végtelen fényes fonálon
gyöngyszemek illeszkednek túl
mire ékké lesznek lefejtődnek
feketébe vesznek fehérbe vegyülve


II.
s a kar izzó ércek hordozója
lángos világú lété, mely a mellet lükteti
s kulcsok rezgető őre
fáklyafény állatszemek éberségén

III.
kezdet és vég céljai zsugorodnak
fújódnak határokat tolnak
önmagunk korlátaiba veszünk
s leszünk is egy időben az időtlen

önmagunkba hullunk teremtéseink által
áldozó áldozatok lényegüket vesztő
kereső létezések emlékezések
gondolat lényű lényegülések

IV.
Végtelen idő: Fiú
Atyád szent áldozata
Felfalt gyermek
Kreatúra

V.
S ahogy állunk
Fényhez fordított arcunk
lényeg-telen teljesülésben.
A kéz törékeny íve
felénk lobban, megemel.
Mantráit morzsolja ránk
zümmög, rezeg.
S valahol egy rétegnyire csupán
tekintetében végtelen szeretet lebeg.

                                                                 /Tanítómnak, Ayonnak/