Még ne ismerj

Sohasem ismertelek. Most sem. Hűvös ó-id, a szögletes szavak; ez vagy.Még.
Lelked s kezed nászában fogansz újra és újra, mint gyilkos istennők hófehér szálaid méretre vágod akaratod szerint. Mintáid kutatom, az időt, mit bele rejtettél, bele sejtettél.
A nekem szántat. Szánhatót.
Sohasem ismertél. Még most sem. A minták bonyolultnak tűnnek, pedig az egy-szerű hatja át.
Fanyar mosolyod, mit nem is látok-s mégis- ködökbe terel.
Megméred fényem, mint sűrű anyagot s közben egy lépést sem teszel.
Nem ismerlek. Még. Mégis látom, ahogy teremtesz. Angyalokat szősz az ég fényeiből, hullámzó könnyű szárnyakat az anyagba, mégsem hiszed őket.
Még. Nem.
Még ne ismerj- gondolod- a késztetés ne is legyen tiéd---
idegen istennő, kinek sarui Más ligeteibe sietnek hódolni teliholdkor...
Még idegen. Ne is ismerj. Gondolom.
Mégis. Sodor.
Elér.
Hagyom.

/2011 november 30, T.-nek/