Ez nem a tűz ecsete volt...

Láttam ma egy Férfit. Áttetsző vékony színek által alig - alig festett szépen.

Nem olyan volt, mint te, vagy én. Ő sem. S a halott tér életre kelt.

Skarlát színű ingben állt, ahogy csak fák állnak viharban, vagy derűs hajnalokon.

Árnyéktalanul fenséges békében oltalmazva a nő villámszerű lényét. Nem.

Ez nem a tűz ecsete volt, inkább a lágy levegőé. A látva látóé, aki uralja a lényeget.

Nem olyan volt, mint én, mégis Testvérnek tudom, átjárja vérem az a rózsaszínű csend

mi benne is kering. A kétely, melyet földi létezésben le nem rázhat magáról az ember.

Van valami búsan szép e szövetségben. A reménylő óvatos szerelem hieroglifáinak ráeszmélése

s megfejtésüknek boldog terhe, melyet viszünk, vinni kell, ha tűnne is.

Láttam ma egy Angyalt. Sem könnyű fehérben, nem törékeny szárnytollakon, de súlyos anyagba 

merülten is katedrálisa marad az Égnek. Nem úgy, ahogy Te, vagy ő. S ahogy én sem…

/Az Ismeretlennek/