Arcod kék kútjából

Szerelmes vagyok.
Szeretem a nem létezőt.
A vak véletlenbe forduló Időt.
A csendet a dombokon túl.
A köveket, melyen hazafelé
lépsz a mélyülő éjben.
Könyveid aranygerincét,
a kék ködbe lassító buszokat
melyeken a még és melyeken a majd...
Szépséged ezüst hegedűjét, minek
vonóját kétszer érinthettem.
Szeretem a kockákat a szöveten,
kalapjaid ívét, Karinthy
vívódását a történetben.
Szeretem a mozdulatot, ahogy
körbejárod Galathea
alabástromba nehezülő lényegét.
Szerelmes és Bolond (is) vagyok,
mikor gondolatban arcod kék
kútjából többször kimerem
s visszaöntöm mosolyod
s a többi mozdulatot.