Andromeda

Andromeda aranygerincű csillagok miriárdján elhevert. Égi pamlagon. A Kentaur vágtatva érkezett. Patái alatt térdre hullott üstükösök feje szórta a port kihúnyó világok felé. Fújtatott. Meteoridák kiprüszkölt hada indult ezer felé, hogy Chaost rendezzen az unatkozón in-bolygókon.
Andromeda feszengett. Súrlódtak combjai között a fekete mélyek, melyek isteneket készültek elnyelni teremtményeikkel együtt. Nyugtalan Idő. Reszketett. Napszél. Mágneses viharok. Részecskék tánca bent. Taszít-vonz, vagy vonz-taszít. Egy ismeretlen Új.
S a Kentaur vadul birtokba vette mi neki rendeltetett öröktől fogva. Az Időt és Teret. Az anyagot szétdúlva megsemmisítette, csak a Fény mi csillapíthatatlan kéjét emelte. Andromeda sziszegett. Egymásbazuhantak. Spirálkarok és Hajnalok. Fekete ébredés. A szüntelen Vég. Öröklétű ölelésük kezdetét vette a felismerhetetlen Űrbe teremtve gyönyörük utolsó emlékeit.