Utolsó sóhajom

Hiányoztál,
úgy ahogy csak lehetett
most is űr vagy bennem
kiapadt tó, feneketlen.
Hajnalonként hívtalak
már csak álmom voltál,
 vágytam, hogy súgd
a jó reggelem-akartam,
hogy te légy, hogy ott légy
ahol én ébredem.
Hiányzol most is
bár már álmom tiszta,
de még néha,
homokot hord sóhajom
szememből harmatként
ébrednek a holnapok…
Vannak nehéz szólamok
szavaid koppannak, a falakon
olyan mondókákat mormolok,
aminek a vége a te neved
és hogy ne fájjon
sóhajokba burkolom….