Összerakott szobám

Összeraktam gondolataimban
gyermekkori szobám,
azt hittem sorszerűen
majd nem sikerül, rég volt
talán igaz volt.
Vagy csak úgy, nem emlékszem már.

Élettelen volt, és mégis átélt
sarokban két ágy, bátyám fekve olvas
lába a falvédőt verdeste
anyám szól, le ne cibáld.
Ágyamon régi mackóm,
fészkem őre, ma is megvan még
szekrényben lapul, megmaradt nekem
örökre.

Régi kályha ontja melegét, ablakon leng
csipkés szemöldök, kikeményített emlék.
Zöldes-sárga szőnyegen, körök futnak
virágállvány, dupla ruhás szekrény.
Íróasztalon baglyos óra, hallom
megragad egésznél a mutató, unott
órák, percek, míg elaludtam
hangja bennem zakatolt.

Képek a falon, azóta valahol por-lepi már
furcsa hogy ezt mondom, de néha éjjeleken
ha álom szememre nem jön,
azt gondolom hogy az ágyam másképpen áll
mint gyermekkoromban, tájolom gondolatban
míg elnyom az álom, vagy a valóság...