Miért nem vagy itt velem...

 http://www.youtube.com/watch?v=cnAmDZ4wBZc&feature=related

 

Egyedül telnek a napok, gőzölgő poharam, kedvenc helyem, az ablaknál. Csak az idő van ellenem, el nem engedi testemet, fogva tart, itt talál  az este, ha lemegy a nap, figyelem a fák tetején feltűnő Hold lassú, mégis gyorsan haladó játékát. Mintha engem figyelne, itt vagyok e még, köszönök, poharam felé emelem, így köszöntöm az éjjeli órák küszöbét. Hajnal, ha el sem altat, felkelő nap itt talál, itt ugyanígy talál, hol kávéval, teával hörpintem magamba első karcsú vékony fénysugarát. De egy nap gondoltam magam, apró dobozom, magamhoz vettem, benne szerelmem hamvai, szívemhez szorított titkaim, fájt mikor elment itt hagyott, éveket szánva magányban, rám nem gondolt. Ezért ülök ablakom előtt mert várom, talán visszatér még ő, bár tudom, soha nem lesz ilyen kegyelem, nem jön az úton már soha velem szemben, csak várok és várok.

- Elképzelem, kiskapunál áll, virágaiban gyönyörködik csendben, kezével haján igazit, és mint mindig, mikor szépet látott, kezével karcsú derekán csillogó szemekkel végig simít.

- De nem teszi meg, nem lesz több ilyen varázs, el kellett mennie, csak emlékét őrzöm, így él bennem tovább.

Megyek indulok, mint mindig, átrobogok a városon, főutcák néma zaján, oda megyek ahol az emlékek könnyezve várnak rám, hajnal karolja utam minden méterét, kies város, mezőn túl, annyira édes patakod, ha látnád, még mindig éreznéd, bárcsak velem éreznéd. De most fáj a küszöbön túli világod, míg haladok, imát érted mormolok, megérkezem, úgy mint akkor, ide álok, parkoló szívem az út mellett. Bár itt lennél velem, fognád két kezem, szememben fürkésznéd a tegnapot, ajkad szavaival rajzolnád a tegnapot.

- De nem vagy itt velem, de hozlak most is, érzem itt vagy már körülöttem.

Lábam már nehezen küzdi a piciny dombot, de már látom, ott fent, az a fa vár rám, termeted messziről felém ragyog, kezed inteni látom, vagy csak reggeli fátyol, talán egy tündér, mit akkor is láttam én.

- Emlékszel még?

- Most érzem fiatallá válok. Elragadnak a pillanatok. könnyek közt, más világot látok.

Érzem fogod a kezem, rohanunk, zongora a világ, a világon játszok neked, dallamok közt avarból esőt csinálsz, mosolyod elvarázsol.

- Emlékszel, annyi szép volt itt, de már csak engem, egyedül talál, Bárcsak itt lennél velem.

Szaladnak a napok, sínek közt annyi emlékek futnak a múlás kerekein, elvisznek a folyóhoz, ahol kezeddel kavartad a vizet, zavartuk repülő kavicsokkal nyugodt felszínét, néztük egymás szemét, kerestük a közös világ peremét, forró vágytól izzadó közepét.

Piciny csónakom, hűen vár, egyedül lépek testébe, egyedül teszem meg utam, de érzem, léted itt van, ölel, mint akkor, könnyeket csal most a nyugodt víztükör, fájdalmat a hűvös levegő. Megállok a sodrás közepén. Most csend van, nyílni vélem a szívemet, tárulni látom a kék eget, hamvaid hoztam magammal. De csak egy részét, maréknyit magadból, amit elvinni nem tudtál, elveszni nem engedtem, most elszórom ott ahol elsőnek szerettél, így egy délelőtt, mit mikor végleg elmetél, délelőtt, szerelem és bánat, most utadra engedem hamvaid, és veled megy veled lesz belőlem is egy darab, szerelem, és a bánat…