Lelkem zokogása..

Nem nyílnak az ablakok
nem tárulnak ajtók
vakok már a szemek
ajkak szótlan felhős egek
léptekkel nem mérem
nem ezt már nem lehet.
Markom tartom könnyeimnek
szavaim elcsuklanak
meg sem születnek.
Háttal újra az éjnek, csillagoknak
kik ismerik miért állok így
magamban, füstöt fújva
a kietlen feketeségnek.
Csak egy csillag, csak egy fény
talán sír ő is, ahogy most én.
Zaklat a becsapott ajtó
fáj az ében a hideg takaró
hidegek az éjszakák
ébredésben ridegek a karok
álmodom, megfulladok
sekélyé vált a éber világ.
Mellemre ült a napok ideje
mik ölelésekkel vannak ellepve
mosolyba zárt szavakkal
leírt annyiszor olvasott sorokkal.
Hallgatod apró neszek
ismerősek, egyre jobban figyeled
és én is rájövök
ez nem más, lelkem zokogása
ami nekem annyira fáj.*