Hiába foszló...

hiába foszló sejtjeim

el nem oszló képeden

mit feledni képtelen

amint kínban hű estjeim

mint bóklászik költő hasztalan

szórt rímben örökre vágyva

mint hanga, ha szél harapja

s virulni sincsen mersze

és reszket önmagát temetve

csak az éj citálja vissza

mi napnak élni nem tud

élő maszkja halotti vérét

kupát faragva kéjjel issza

s kortyait csupasz tenyérrel 

fehér kötényén törli szét