Gőg és dac riaszt

 

okeanus•  2017. április 14. 05:50

Sótlan a lelkem kéregető, nyurga,

tompa rettenet és félelem,

alig látja fájó riadalmait;

nyugalmam, árkádos bugyrait.

 

Gőg és dac riaszt tornyosuló akadályban,

téveszme facsar bele torzuló dagályba,

hol alig fontos, ami időtlen adva van.

 

Vétlen az ember, mosott elme rabja,

felrakott színekben éli létezéseit,

fakuló fényét sok felől kaparja,

kiséretéül árnyékot egy felé fakaszt.

(x) Könyvek 27% kedvezménnyel és az ország 50 pontján INGYENES átvételi lehetőséggel!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Törölt tag2017. május 11. 18:22

Törölt hozzászólás.

Eleonora2017. április 14. 21:40

Kemény verset írtál, majdhogy nem ítélet, elgondolkodtató, késztető...

Tán csak egy igaz szót kér az elme,
mely nem mosott, és nem is színezett
és így árkádokon átderengve
beragyoghatna árnyék felleget.

Törölt tag2017. április 14. 20:17

Törölt hozzászólás.

Mikijozsa2017. április 14. 19:12

Ami azt illeti, az ember elméje mosásra mindig alkalmas, nagyon jól megfogalmaztad, gratulálok

Bugatti3502017. április 14. 15:23

Vaskos gondolataidat, csak sejteni lehet ! :) Amikor mindent át és túl írnak egy beszédben....növelve a nyugtalanságot is.... Erős vers! Gratulálok!