Énekelvén fák hegyén...

Énekelvén fák hegyén,

fióka felhőt köszönök, 

pihéimből fény oson,

sütkérező pilláim mögött.

Lassan apad az éj,

torz, csaló, fénytelen;

s gördülve idő kerekén;

elmászik a görbe tér.

Ing hát fák peremén,

vágyódásom fenekén,

s oszlik, fosztott tollam;

vetélt múltunk örökén.